Siker

Megszólalt a Fradi kiválósága: Büszkék lehetünk magunkra

Létrehozva: 2023.07.19.

Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint szinte végig kontrollálták az Európa-bajnok horvátok ellen 12-10-re megnyert világbajnoki csoportmérkőzést, aminek köszönhetően várhatóan csoportelsőként közvetlenül a nyolc közé jut az együttes.

"Sokat készültünk a horvátokra, a legtöbbet az emberhátrányos játékon és a komplett védekezésen dolgoztunk, mert ahogyan várható volt, a centereik rengetegszer két méteren belül voltak. Fontos még, hogy kevesebb labda nélküli kiállítást kapjunk" - értékelte a találkozót a magyar újságíróknak a szövetségi kapitány.

VARGA Zsolt
Fotó: Koszticsák Szilárd

"Gratulálok a csapatnak, mert végig kontrolláltuk a találkozót, a végén az utolsó két-három támadásban jöttek csak vissza, egy kis rutint kell még szereznünk abban, hogy egy ilyen mérkőzést hogyan kell lezárni" 

- szögezte le a szakember.

Az MTI érdeklődésére Varga Zsolt elmondta, a negyeddöntőig hátra levő hat napban - közte az argentinok elleni pénteki csoportmérkőzéssel - tovább dolgoznak majd, de lesz pihenő is, illetve a tervek szerint egy másik közvetlenül nyolc közé jutott válogatottal, akár a spanyol, vagy az olasz együttessel is szeretnének gyakorolni.

A csapatkapitány Jansik Szilárd elégedetten értékelt:

"Büszkék lehetünk magunkra, mert egy nagyon jó horvát csapatot vertünk meg, ráadásul nagyon sok jó dolgot lehetett látni.

 Három és fél negyeden keresztül megvalósítottuk, amit elterveztünk. Ott talán azt gondoltuk, megvan a meccs, de kiderült, hogy csak akkor van vége, amikor lefújja a játékvezető. Ez sem baj, ugyanis ez felnyitotta a szemünket, nem elég csak három és fél negyedben jól játszani" - nyilatkozta a Ferencváros kiválósága.

VÁMOS Márton; VARGA Zsolt
Fotó: Koszticsák Szilárd

A találkozó végjátékában Zalánki Gergő volt a nyerőember, a Pro Reccóval az előző két szezonban egyaránt Bajnokok Ligája-győztes balkezes elmondta, az utolsó perceket leszámítva kiválóan teljesítettek:

"Egészen a végéig kézben tartottuk a meccset, ott egy picit elvesztettük a fókuszt, de összességében nagyjából kilencven százalékban rendben volt a dolog. A védekezésünk volt a kulcs, elől pedig sokkal pontosabbak voltunk" - nyilatkozta.

A magyarok pénteken a brazilok helyére nem sokkal a vb előtt beugró argentinok elleni "borítékolható győzelemmel" zárják a csoportkört.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek