Erről örökre beszélni fognak, bődületes rekorddal zárult a Magyar Nagydíj

Verstappen
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 23. 16:43 / FRISSÍTÉS: 2023. július 23. 18:03
Max Verstappen nyerte a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
CHI

Baleset nélkül elrajtolt a mezőny a Hungaroingen, de amíg az első két helyről rajtoló Lewis Hamilton és Max Verstappen egymásra figyelt, addig a negyedik pozícióból induló Oscar Piastri a belső íven előrébb lépett. Hamilton pocsékul rajtolt, Verstappen, Piastri és Norris is megelőzte, de a lényeg, az első hely már ekkor eldőlt.

Fotó: Bors

Ezt követően Verstappen végig megtartotta vezető első helyét, a holland pilóta sorrendben hetedik nagydíját nyerte meg idén. Ráadásul két hete Nagy-Britanniában a Red Bull istálló Verstappen révén egymás után a 11. GP-diadalát aratta, ez rekordbeállítás volt, 1988-ban a McLaren tudott felmutatni hasonló sorozatot Ayrton Sennával és Alain Prosttal. Így Verstappen mogyoródi győzelme azt jelenti, hogy a Red Bull történelmet írt, csúcsot döntött a Magyar Nagydíjon, az első csapat lett a Forma-1 történetében, amely sorozatban 12 futamgyőzelmet aratott. 

Az alábbi fotóra kattintva galéria nyílik

Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023
Forma 1 Magyar Nagydíj 2023

 

A McLaren pilótája Lando Norris második lett, a Red Bull másik versenyzője, Sergio Pérez a harmadik helyen végzett.

F1, forma1,
F1, forma1,
F1, forma1,
F1, forma1,
F1, forma1,

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.