"Bízom benne, hogy Milák Kristóf nem végleg akasztotta szegre a fürdőgatyáját"

úszás
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 11. 13:01
Pénteken ugyan elrajtol a 2023-as vizes világbajnokság, de az úszók szövetségi kapitánya csak a jövő héten érkezik meg Japánba. Sós Csabával az esélyekről és természetesen Milák Kristóf távolmaradásáról is beszélgettünk.
GG

Néhány héttel ezelőtt bombaként robbant az olimpiai bajnok bejelentése, miszerint kihagyja a fukuokai világbajnokságot. Ennek minden bizonnyal lehettek előjelei, de az országos bajnokságon Milák Kristóf az eredményeivel még mindenkit megnyugtatott, hogy nincs gond. Aztán egy sajtótájékoztatón robbantotta a bombát, fásultságra, a mindennapi, monoton munkára hivatkozva dobta be a törölközőt, nem indul a vb-n. 

Sós Csaba
Sós Csaba

- Olyan csak nagyon ritkán fordul elő a sportban, hogy minden a legnagyobb rendben folyik egy-egy nagy megmérettetés előtt – kezdte Sós Csaba szövetségi kapitány a Borsnak. - Fogalmazhatnék úgy is: soha nem mondható el, hogy túl szép a menyasszony. Ezzel együtt, nem szokásom túlizgulni egy-egy versenyt, de bevallom, most vegyes érzelmekkel várom a vébét.

Sós Csaba elmondta, Milák Kristóf esete nem különösebben rendkívüli, megesett már más világsztárokkal is, mint például Caeleb Dressel vagy Adam Peaty, hogy besokaltak.

- Darnyi Tamás például kihagyta az Európa-bajnokságot az olimpia előtt, aztán az ötkarikás játékokon verhetetlennek bizonyult. Bízom benne, hogy Kristóf sem végleg akasztotta szegre a fürdőgatyáját, hiszen amióta nem jár edzésre, a konditerem királya lett, annyit tréningezik, mint még soha annak előtte. Azt mondom, inkább a vébét hagyja ki, mint az olimpiát.

Milák Kristóf volt az egyetlen magyar úszó, aki a legutóbbi vébén érmet nyert. Most nélküle kell bizonyítani a magyaroknak, akikben nagyon bízik a kapitány.

- Kérem, ne gondolkozzon a neveken, majd én segítek – mondta Sós Csaba. - Nem szeretnék nagy súlyt tenni Márton Richárd vállára, de azért azt el kell mondanom, hogy Milák kiválásával a legjobb európaivá lépett elő, hiszen a római kontinensviadalon is csak Kristóf előzte meg. Nem zárom ki, hogy érmet nyer Japánban. Kós Hubert a világranglistán a harmadik idővel bír, az Államokban olyan edző irányításával készül, akivel Michael Phelps egy szakajtónyi aranyat nyert az olimpiákon. Szerintem meg lesz az érem neki is.

A kapitány Szabó Szebasztiánról sem feledkezett meg, akiben szintén benne lehet az érem. Végére hagyta Kapás Boglárkát.

- Bogi jó munkát végzett, jól néz ki a vízben. Ne feledjük, hogy világbajnok, de az aranyra most kevés az esélye, a kanadai Summer McIntosh miatt. De érem azért lehet a vége...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.