Marco Rossi kimondta, amit minden magyar szurkoló várt

európa
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 21. 06:15 / FRISSÍTÉS: 2023. június 21. 16:10
Csoportelső a válogatott, az olasz szakember pedig már a jövő nyárra is gondol.
sk

Négy meccsen gólt sem kapott a magyar fociválogatott 2023-ban, a gárda vezeti a csoportját az Eb-selejtezőben, úgy tűnik ott lehet a helyünk a jövő nyári Európa-bajnokságon. Persze a sorsunk csak ősszel dől el, a litvánok elleni 2-0-s siker is azt mutatta, ebből a csoportból ilyen játékkal nem lehet gond a kijutás.

Rossi elégedett lehet, Fotó: Origo

Marco Rossi szövetségi kapitány amellett, hogy elégedett volt, talált hibát a teljesítményben. Sőt, már a németországi Európa-bajnokságot emlegette, ráadásul elérhető célként.

- A fiúk azt tették, amit elterveztünk. A második félidőben picit elfáradtunk, túl sokat voltunk hátul, ez volt az egyetlen hibánk - mondta a lefújás után az olasz szakember. Mindenki a maradék erejét kitette a pályára. Elfogadom, hogy fáradtak a fiúk, de akárhogy is nézzük, most június közepe van. Egy év múlva ugyanebben az időpontban rendezik az Európa-bajnokságot.

 

 Ha fáradtak vagyunk, akkor miért akarunk kijutni az Európa-bajnokságra? Nem lehetünk fáradtak, ez a lényeg

 

A magyar csapat szeptemberben a csoportban második helyen álló Szerbia otthonában folytatja az Eb-selejtezőket. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.