Nem állnak le az arabok, Messi helyett őt akarják

Paris Saint-Germain (PSG)
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 13. 09:00
Hiába ajánlott évi több mint 400 millió eurónyi fizetést a szaúdi Al-Hilal Lionel Messinek, az argentin zseni végül az Inter Miamit választotta.
lm

Cristiano Ronaldo január óta az Al-Nasszrt erősíti, a nyáron pedig Karim Benzema is Szaúd-Arábiába tette át a székhelyét, három évre írt az az Al-Ittihadhoz. A harmadik topcsapat, az Al-Hilal Lionel Messit szerette volna minden áron, évi 400 millió eurós fizetéssel csábították a hétszeres aranylabdást, végül azonban az argentin az Egyesült Államokban kötött ki az Inter Miaminél. Az Al-Hilal azonban nem adja fel, egy másik világsztárral, Neymarral pótolná az argentint.

A brazil szélső szerződése ugyan 2025 nyaráig szól a Paris Saint-Germainnel, de így is rendkívül boldogtalan és minden bizonnyal már ezen a nyáron búcsú int a francia fővárosnak. A CBS Sport értesülései szerint az arab klub képviselői múlt hét pénteken érkeztek meg Párizsba tárgyalni a bajnokcsapat illetékeseivel. Az Al-Hilal egy 40 millió fontos (17 milliárd forint) ajánlattal igyekszik meggyőzni a PSG-t, hogy engedje Szaúd-Arábia a brazil futballistát.

A 31 éves játékos 2017-ben átigazolási rekordot jelentő, 222 millió eurós (81 milliárd forint) összegért igazolt a francia sztárklubhoz az FC Barcelonától, összesen 173 tétmérkőzésen 118 gólt és 77 gólpasszt jegyzett.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.