Megszólaltak Messiről Amerikában, döbbenetes, mit mondtak róla

Inter Miami
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 17. 12:30
Jelenleg még az argentin válogatottal készül Lionel Messi, akit csak az elkövetkező hetekben mutatnak be az Inter Miaminél. A tapasztalt játékos és a vezetőedző addig nem is akar foglalkozni Messivel, amíg nem érkezik az Egyesült Államokba.
lm

Június 7-én pont került Lionel Messi átigazolási szappanoperájának a végére, az argentin világbajnok végül az Al-Hilal és a Barcelona helyett az Inter Miamit választotta. Hivatalosan még nem mutatták be a 35 éves játékost, aki a Paris Saint-Germainnél való elválása után jelenleg az argentin válogatottal készül.

Antonela Roccuzzo és Lionel Messi
Lionel Messi és családja egyelőre még nem érkezett meg az Egyesült Államokba Fotó: Jean Catuffe

A nagy pillanat tehát még várat magára, és nagyon úgy néz ki, hogy amíg Messi nem érkezik meg az Egyesült Államokba, addig az Inter Miaminél sem foglalkoznak a hétszeres aranylabdással.

Őszintén, mi a következő mérkőzésekre koncentrálunk. Egyelőre még nem érkezett meg, mi pedig bejutottunk a US Open Kupa elődöntőjébe, ami számunkra történelmi siker

 – nyilatkozta a CBS Miami csatornáján DeAndre Yedlin, az együttes hátvédje. A 29 éves jobbhátvéd megfordult a Tottenham, a Sunderland, a Newcastle és a Galatasaray-ban is, az amerikai válogatottban 78-szor lépett pályára.

Nagyon nehéz a klubon belül egy olyan dologról beszélnünk, ami tulajdonképpen még nem történt meg. Az előttünk lévő feladatokra kell összepontosítanunk, az elkövetkező meccsek nagyon fontosak lesznek számunkra

 - mondta Javier Morales, az Inter Miami argentin vezetőedzője.

Messit június 30-ig még a PSG-hez köti a szerződése, ezt követően három hétre nyaralni megy a családjával, s csak utána csatlakozik új kenyéradójához. Ha minden jól megy, július 21-én, a Cruz Azul elleni Ligakupa-meccsen debütálhat az Inter Miamiban.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.