Minifoci

Zámbó Sándor, Bognár György, Mészöly Géza: A Lázár Lovaspark is ott lesz a Tippmix Minifoci MK-n

Bors

Létrehozva: 2023.06.09.

Folytatódik a Tippmix Minifoci Magyar Kupa.

 

Vasárnap Csepelen folytatódik a négy állomásból és a nagydöntőből álló Tippmix Minifoci Magyar Kupa. A fővárosi helyszínen - amely a minifutball válogatott bázisa is - remek csapatok lesznek, így kiváló torna várható.  A Tippmix Minifoci MK csepeli állomásáról a Lázár Lovaspark csapatát mutatjuk be. 

A több korábbi nagypályás ikon mellett sikeres futsal- és minifoci játékosok szerepelnek a baráti társaságban, amelynek az alapítója, a csapatvezető Prof. Dr. Fehér Károly c. egyetemi tanár. A csapat Mező FC néven 1980-ban alakult. 

A jogelőd Madridban ,az I. Kispályás Bajnokcsapatok Európa Kupáján bronzérmet nyert. Az együttes eredményei alapján Magyarország legjobbjai közė tartozik. A magyar és a nemzetközi labdarúgás kiemelkedő személyiségei Zámbó Sándor, Bognár György, Urbán Flórián, Mészöly Géza, Juhár Tamás egykor a Lázár Lovaspark csapatában játszott és öregbítette az együttes jó hírét. Ők közel 180-szor játszottak a magyar nemzeti válogatottban.A 2010-ben újjáalakult csapat mintegy 100 mérkőzésen - hármat kivéve, amikor a döntőben büntetőkkel maradt alul - veretlen. 

A Lázár Lovaspark Team is ott lesz Csepelen  Fotó: Peka Roland

Érdekesség, hogy információk szerint Dvéri Zsolt is játszani fog a Tippmix Minifoci Magyar Kupán, miként az Újpest Futsal csapatának idei edzője Németh Péter is. Több korábbi nagypályás-, olimpiai-, futsal-és minifoci nemzeti válogatott is tagja a csapatnak. 

"Nagyon örülök, hogy végre elindulhatunk az országos Minifutball Szövetség versenyein. A csepeli Magyar Kupa állomás mellett a balatonszárszói Balaton Touron is részt veszünk és nagyon remélem, hogy az idei nyári szezon mellett további minifoci versenyeken is le tudunk majd indulni. Külön kiemelném azt a magas színvonalú tájékoztatást, melyet a szervezettől kapunk, mind e-mailben, mint a közösségi médiában. Gratulálok!  A csepeli Magyar Kupa fordulóra igyekszünk olyan csapattal érkezni, hogy a torna szintjét emelni tudjuk. A keretet is úgy állítom össze, hogy először mindig azt nézem meg, milyen ember és csak utána, hogy milyen játékos az illető! Sok sikert kívánok valamennyi csapatnak!" – mondta Prof. Dr Fehér Károly csapatvezető, aki a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Magyar Lovas Szövetség kommunikációs igazgatója, elnöki főtanácsadója. 

Nagy esélyes a Lázár Lovaspark  Fotó: Peka Roland

Nem a véletlen műve, hogy szinte mindenkinek ismerős a Lázár Lovaspark neve az országban, ki ne ismerné ugyanis a Lázár fivéreket. Lázár Zoltán kilencszeres fogathajtó világbajnok, míg Lázár Vilmos 12-szeres kettesfogathajtó-világbajnok.  

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!  

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX! 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713260414
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133426_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai első hegedűs, Klopp azonban zongoracipelőként számít rá Liverpoolban – légiós podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713260414
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján