Az erőviszonyokat előzetesen nehéz megtippelni a Tippmix Minifoci Magyar Kupában, de a Fáraó Bútor FC a nyíregyházi városi bajnokság egyik élcsapata, 2019-ben alakult. Névadó szponzoruk a Fáraó Bútor bolt szakáruház, a Fanetti konyhabútor kizárólagos forgalmazója. A csapat egyaránt szerepel a nyíregyházi bajnokságban és az öregfiúknak kiírt küzdelemsorozatban is, legismertebb játékosaik Igor Bogdanovics valamint Kerekes Zsombor.
A 48 éves Bogdanovics és a 49 esztendős Kerekes egyaránt háromszoros magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes a Debrecennel - utóbbi csatár szerepelt a magyar válogatottban is.
A Fáraó Bútor csapata 2022-ben bronzérmet szerezett a Magyar Minifutball Bajnokság keleti döntőjében, majd ezt követően megnyerte az országos Ligakupát, így jutott ki az EMF Euro Cup-ra, ahol egészen a nyolcaddöntőig menetelt.
- Szeretnénk megnyerni a tornát, annak ellenére, hogy nem lesz teljes a csapat. Nagyon vártuk már, hogy újra érezzük a tornák hangulatát. Ha jól tudom, körülbelül 16 csapat lesz ott a tornán, amely nagyon jó létszám. Már csak azért is nyerni szeretnénk, mert ott akarunk lenni a nagydöntőben, hogy kiharcolhassuk a nemzetközi kupaszereplést. Tavaly szerepeltünk az Euro Cup-on, ahol elég szerencsétlen körülmények között búcsúztunk a nyolcaddöntőben. Az ideire évre az a célunk, hogy ezt az eredményt is túlszárnyaljuk - mondta Kormány Zoltán a Fáraó Bútor csapatvezetője.
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.