Március 23-án, csütörtök este játssza idei első összecsapását a magyar labdarúgó-válogatott, amely Észtországgal találkozik felkészülési mérkőzésen (19:30, Tv.: M4 Sport), majd ezt követően hétfőn, Bulgáriával vívja meg első Európa-bajnoki selejtezőjét (20:45, Tv.: M4 Sport). Marco Rossi szövetségi kapitánynak a saját öröme mellett (50. mérkőzése lesz majd a válogatott élén) aggódhat is. Összeszedtük, milyen pozitív és negatív előjelek várják a válogatottat.
A több kerettagot adó klubok rossz formája
Idehaza hullámvölgybe került a bajnok FTC (kikapott a legutóbbi négy tétmeccsén, igaz, ebből kétszer a Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntőben), tartósan szenved a MOL Fehérvár, a német Bundesligában pedig látványosan megtört az RB Leipzig lendülete. Ez a három csapat adja a válogatott keret mintegy harmadát. A Fradiból jelenleg Dibusz Dénes, Botka Endre és Vécsei Bálint, a Vidiből a sérülés miatt hazautazott Fiola Attila mellett Nego Loic, a lipcseiektől pedig – a térdműtétei után lábadozó Gulácsi Péter híján – Orbán Willi és Szoboszlai Dominik bizonyíthat klubbéli kudarcai után a Rossi-csapatban.
Kulcsembereket sújtott a sérüléshullám
Gulácsi mellett a védelemben és a középpályán is fontos hiányzók vannak. Fiola mellett a balszárnyról kimarad a Nemzetek Ligájában kiválóan játszó Nagy Zsolt (PAFC). A középpályán Schäfer András (Union Berlin) ismét sérüléssel bajlódik, így ő sem bevethető, Callum Styles (Millwall) pedig szintén hosszabb időre kidőlt.
Szalai Ádám pótlása továbbra is napirendi pont
Szalai Ádám 86 válogatott meccs után, Olaszország ellen vonult vissza a nemzeti csapatból. Az már biztos, hogy hiányában Szoboszlai Dominik „örökölte meg” a csapatkapitányi karszalagot, az azonban már kevésbé biztos, hogy a centercsatár posztján ki legyen Szalai utódja. Jelenleg Ádám Martin és Németh András közül kerülhet ki a befutó, ám jelenleg egyik sincs játékban. Előbbinél hiába a parádés tavalyi szezon, idén eddig perceket kapott Ulszan Hyundainál, utóbbi pedig téli klubváltása után próbálja magát felépíteni a Bundesliga másodosztályában a feljutásért küzdő Hamburgban.
Szoboszlai vezér lehet
Korábbi salzburgi trénere, Marco Rose tavaly őszi kinevezése után végre az RB Leipzig egyik legbiztosabb és legeredményesebb játékosává nőtte ki magát az addig jobbára a kispad és a kezdőcsapat között ingázó Szoboszlai. A 23 éves középpályás 5 gólja mellett 13 gólpasszt adott a lipcsei klubszezonjában, amivel a topligák legjobb előkészítői közé tartozik. A válogatottban is mindent belead, de a Szalai utódaként megkapott csapatkapitányi karszalag még inkább motiválhatja a jó teljesítményre.
Kerkez berobbant
Kerkez Milos mindössze 19 éves, de már alapember a holland élvonalbeli AZ Alkmaarban. A balhátvéd idén már négy gólt és hét gólpasszt adott a klubcsapatában, a Konferencia-ligában a Lazio otthonában szerzett győztes gólt. Kerkez már a negyedik legértékesebb játékos a válogatottban, a mértékadó Transfermarkt 10 millió euróra (3,9 milliárd forint) becsüli az értékét, nála csak Szoboszlait, Szalai Attilát és Sallai Rolandot taksálják többre.
Varga Barnabás most megmutathatja magát
Az „achilles-ín” pontnak számító csatárposzton Varga Barnabás is lehetőséget kaphat Marco Rossitól, aki az NB I-es szezonban 23 meccsen már 17 góllal segítette a Paksot, nagy előnnyel vezeti a góllövőlistát. A különösen fejjátékban és mentálisan erős támadó 28 évesen lehet először válogatott. 15 évesen az osztrák ötödosztályig menekült a szombathelyi Illés Akadémiáról. A szomszédos országban végül az élvonalig küzdötte magát, onnan került először Gyirmótra, majd Paksra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.