Villámgyőzelmet aratott ifjabb Növényi Norbert, az 1980-as moszkvai olimpiai birkózóbajnok idősebbik fia. Magic Norbinak a dublini találkozón mindössze 192 másodpercre volt szüksége profi pályafutása hatodik sikeréhez.
Ezen nincs mit csodálkozni
– kommentált a Borsnak idősebbik Növényi.
– Az utóbbi hetekben már olyan kimagasló erőnlétnek örvendett, hogy napi 8-10 órán keresztül gyakorolhatta a birkózást, ökölvívást, cselgáncsot, kick-boxot és dzsiu-dzsicut egyesítő MMA-technikákat.
Nos, a kis Növényinek ezúttal nem volt szüksége a földharcra, mert a 3. perc elején egy életerős jobbkezes bokszütéssel alaposan eltálalta korábbi pályafutása során 26 győzelmet jegyzett 38 éves, Predator becenevű brit-ír riválisát. A megrendítő erejű bomba „benne maradt” ellenfelében, látszott, hogy roggyant. Tétova lábrúgásokkal igyekezett válaszolni, de nem nagyon tudta, hogy hol van...
– A fiam volt annyira okos, taktikus, hogy nem távolodott el Manzolótól, hanem amint ismét ütőtávba került, kétszer megint nagyon erősen betalált.
A sokadik után ellenfelét nem engedte tovább küzdeni a vezetőbíró, Norbi TKO-val győzött, örömében félkézre állt a ringben. Elsöprő ez a visszatérés a nyolcszögletű ketrecbe, és mivel Magic Norbinak a Bellator nevű MMA-szervezettel további mérkőzésekre van szerződése, némi pihenőt követően folytatja a felkészülést.
Kalapot emelek a fiam előtt, hiszen 97 kg-os testsúlyáról fogyott le a dublini ütközetre, mely a 84 kg-os súlycsoportban hívta harcba
– tette hozzá a birkózó olimpiai aranyérmes Növényi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.