Vége

Megvan a katari foci-vb újabb áldozata

MTI

2022. december 8. csütörtök 13:52

A korai búcsú miatt távozik a katari labdarúgó-világbajnokságon nyolcaddöntőig jutott spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Luis Enrique, helyét Luis de la Fuente veszi át.

Az 52 esztendős szakember együttese kedden gól nélküli döntetlent játszott Marokkóval, a tizenegyespárbajban pedig 3-0-ra maradt alul. A találkozó után Enrique megvédte csapatát és vállalta a felelősséget, mondván: ő jelölte ki az első három rúgót, aki egyformán elhibázta kísérletét.

Akkor a spanyol nemzeti csapatot másodízben irányító szövetségi kapitány a jövőjét firtató kérdésekre úgy válaszolt: nem időszerű erről beszélni.

Csütörtökön a spanyol szövetség közösségi oldalán közölte: Enrique távozik.

Először 2018-ban nevezték ki az ibériai együttes élére, a következő nyáron távozott lánya súlyos betegsége miatt. A kilencéves Xana abban az évben augusztus végén elhunyt csontrákban, Enrique pedig novemberben visszavette a kispadot a csapatot a távolléte alatt irányító Robert Morenótól. Kontraktusa év végéig szólt, a helyét a 61 éves Luis de la Fuente veszi át, aki korábban a többi között volt az Athletic Bilbao vezetőedzője, 2013-tól pedig utánpótlás-válogatottaknál dolgozott, tavaly óta az U23-as együttest irányította.
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15599665_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő nukleáris robbanás volt az űrben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11576_resized.jpg?avcount=1674899410
metropol.hu

Felháborodtak a diákok is! Az Eötvös Gimnáziumban nyílt titok volt, hogy jó pénzért be lehet kerülni - A METROPOL FELHÍVÁSA A SZÜLŐKHÖZ ÉS A DIÁKOKHOZ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601446_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Koós Rékának meg kell válnia apai örökségétől: „Sajnos most járt le az idő”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600181_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy Gyurcsány-párti politikus név szerint érintett a guruló dollárok ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601560_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ettől az örökségétől válik meg Koós János lánya, elmondta miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601904_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Leégett egy uszoda tetőszerkezete Budapesten, a XVI. kerületben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11580_resized.jpg?avcount=1674899410
origo.hu

Putyin üzent: egyetlen utasítás kell a békéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600315_auto_resized.jpg
astronet.hu

Vedd könnyedén: van, amikor muszáj lazítani!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11569_resized.jpg?avcount=1674899410
life.hu

Úton egy fenntarthatóbb jövő felé(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601548_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két aprócska cérnaszál tartja a szőke szexistennő óriási melleit – 18+ fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600993_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Koós Réka nem tudta tovább fizetni az édesapjától örökölt hajót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11556_resized.jpg?avcount=1674899410
life.hu

A sport és a menstruáció: így hatnak egymásra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/Hjmgk0H5Uxfpu2KOmkiryek4sQpH2mTBCbag_cKWrwk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTU1M2M2MDE0NDQ4MWFhMzMxNDM4ZWI5ZjAxOTY4.jpg
JAVULÓBAN

„Mintha egy gyorsvonat hátulról elütött volna” – megszólalt az infarktust kapott magyar legenda