Két szünnap után, pénteken már az első két negyeddöntővel folytatódik a katari labdarúgó-világbajnokság. A horvát-brazil és a holland-argentin meccsek továbbjutói jövő kedden egymással csaphatnak majd össze a döntőbe jutásért. Argentína 35 éves szupersztárja, a hétszeres aranylabdás Lionel Messi az ötödik, utolsó vb-jén is megpróbál a nagy előd, az 1986-os tornán csúcsra ért Diego Maradona nyomdokaiba lépni – már csak a lelátón szurkoló és rosszalkodó kisfiai kedvéért is. Csakhogy az áhított trófeához vezető úton kemény diónak ígérkezik az egyik mumusa, Hollandia. Mintha Messit elátkozták volna a riválissal szemben.
Messi az eddigi 169 válogatott meccsén 35 csapatnak rúgta a 94 gólját. A hollandok ellen most harmadszor próbálkozhat ezzel. A 2006-os vb 0-0-s csoportmeccsén, majd a 2014-es vb-elődöntő (hosszabbítással együtt) 120 percében sem ő, sem a társai nem tudták eddig bevenni a hálójukat, csak az utóbbit követő győztes (4-2) tizenegyespárbaj során.
A két ország válogatottja összesen ötször mérkőzött meg egymással vébéken. Közülük is kiemelkedik az 1978-as döntőjük (3-1 a házigazda argentinoknak):
Az 1998-as nyegyeddöntőjük (2-1 a hollandoknak) pedig már csak Dennis Bergkamp legendás gólja miatt is örökre emlékezetes marad:
Hogy most Argentína jöjjön ki győztesen a Hollandia elleni párharcból, ahhoz Messinek a legtöbb erőt a díszpáholyban szurkoló családtagjai sugározzák.
Gyönyörű felesége, Antonella a három kisfiukkal szurkol a 35 éves argentin világsztárnak, aki eddig a 2014-es brazíliai vb-n jutott legközelebb az álmához: Messi akkor (noha 4 góljával a csapat legeredményesebbje volt), a németek elleni döntő hosszabbítása után szomorkodhatott (0-1).
A meccsek alatt a kezdő sípszótól a lefújásig sokat gondolok a szeretteimre. Látom, mennyire örülnek. A fiaim most fogják föl igazán, mit jelent egy világbajnokság, és ez még nagyobb örömmel tölt el. Csodálatos dolog látni, hogyan élik meg ezt
– mondta most Messi az Ausztrália elleni győztes nyolcaddöntő (2-1) után. Akkor a karrierje 1000. meccsén először szerzett gólt a világbajnokságok egyenes kieséses szakaszában, és összességében 9. vb-gólja után a mezőny legjobbjának választották.
1. Gabriel Batistuta 10
2. Lionel Messi 9
3. Diego Maradona
és Guillermo Stábile 8-8
Rosszcsont fiai közül Thiago már 10 éves, öccsei közül Mateo a 7-et, Ciro a 4-et töltötte be. Mateo az egyik meccsen azzal is észrevétette magát, hogy a szurkolók közé dobta a rágógumiját.
Rajtuk kívül Messi a szüleivel (Celia és Jorge), valamint két fivérével (Rodrigo és Matías) is találkozhat Katarban az argentin válogatott úgynevezett családi napjain.
(Szexi szurkolókról, vicces mémekről, Ronaldóról és a marokkóiak botrányairól szólt a meccsmentes nap - napi vb-összefoglaló az Origón)
16.00: Horvátország–Brazília
20.00: Hollandia–Argentína
(A meccseket az M4 Sport közvetíti.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.