Óriási fogadási csalás, Katar rögtön bajba került

Óriási fogadási csalás, Katar rögtön bajba került

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 19. 17:30 / FRISSÍTÉS: 2022. november 21. 15:22
Még el sem kezdődött a labdarúgó-világbajnokság, de a házigazdát máris nagyon komoly ügyben vádolják. Sajtóértesülések szerint ugyanis óriási fogadási csalást terveznek az Ecuador elleni nyitómérkőzésre Katarban.
bors

Már pusztán a rendezés jogát igencsak kétes körülmények között szerezte meg Katar, a botrányok pedig azóta sem csillapodnak az arab ország körül: több ezer haláleset az építkezéseken, szélsőséges törvények, konténerszállások. Két nappal a nyitómérkőzés előtt azonban újabb botrány robbant ki.

Bundagyanú Katarban

Amjad Taha, a brit Közel-Kelet Tanulmányi és Kutatási Központjának újságírója és kutatója ugyanis azt állítja, Katar nyolc ecuadori játékost próbált megkenni, hogy a második félidőben, egy góllal veszítsék el a házigazda elleni összecsapást. A nyolc futballista összesen 7,4 millió dollárt kapott volna a bundázásért.

A vesztegetési botrányra egyelőre sem a katari kormány, sem a helyi labdarúgó szövetség nem reagált, Taha Twitter-bejegyzésében kiemeli, reméli, hogy forrásai tévednek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.