Mick Schumacher

Schumacher már nem reménykedhet? A család hallgat a rossz hírről

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 04. 15:30
Rövidesen eldől Mick Schumacher sorsa. Kifelé áll a szekere rúdja a Forma–1-ből a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának.
Bors

A múlt vasárnapi Magyar Nagydíj után négyhetes nyári szünetet tart a Forma–1, legközelebb augusztus utolsó hétvégéjén rendezik a szezon 14. versenyét Spában. Persze addig sem csak a pihennek, sok csapatnál most tárgyalnak a szezon végén lejáró szerződésű pilótákkal és az utódokkal. Ez érinti Michael Schumacher 23 éves fiát is, aki két év után kiszorulhat a mezőnyből.

Mick Schumachernk rosszul áll a szénája, már a második F1-szezonjában csak szenved
Mick szénája nem áll túl jól  Fotó: AFP

Mick Schumachert az utóbbi hetekben-hónapokban többször is élesen kritizálta a Haas istálló csapatfőnöke, Günther Steiner. Noha a német versenyző másfél évnyi vesszőfutás után, júniusban egymás után két futamon – Silverstone-ban, majd legközelebb Spielbergben is – pontokat szerzett (összesen 12-t), sem addig, sem azóta nem sikerült bizonyítania a tehetségét. A vb-tabellán csak a 15. helyen áll a „kis Schumi”, új dán csapattársa jócskán megelőzi (22 pont, 11. hely). Az augusztusi szerződéshosszabbítási tárgyalások előtt tehát rosszul áll a szénája.

Nem véletlen, hogy miután a mentora, Sebastian Vettel a mogyoródi verseny előtt bejelentette a visszavonulását, Micket ajánlotta utódjának az Aston Martinnál.

– Nyilván nem vagyok teljesen objektív, mert Mick közel áll hozzám. De nagyon jó versenyző, ha megkérdeznek, ez nem is rejtem véka alá – dicsérte Vettel hajdani példaképe és barátja fiát.

Talán nem kérdezték, talán csak nem hallgattak rá: inkább a veterán spanyol sztárt, Fernando Alonsót szerződtették 2023-ra, így a Schumacher fiú jövőre két ülés között a pad alá eshet. Sőt, az őt pártfogoló Ferrari főnöke, Mattia Binotto is kiábrándult belőle. A legendás apa egykori sikerei ide, a jól csengő vezetéknév oda, a maranellóiak nemhogy a saját versenyautójukba, de a motorjaikkal ellátott partnereikhez – mint eddig a Haashoz – sem kívánják már az akadémiájuk kötelekébe tartozó németet.

– Elfogult vagyok ebben a témában, nem akarom kommentálni a híreketmondta a Sky szakkommentátoraként Ralf Schumacher, amikor unokaöccse jövőjéről kérdezték.


A kis Schumi idei „eredményei”:

1. Bahreini Nagydíj: 11. hely 0 pont;
2. Szaúdi Nagydíj: baleset az időmérőn, nem indult;
3. Ausztrál Nagydíj: 13. hely 0 pont;
4. Emilia-Romagna Nagydíj: 17. hely 0 pont;
5. Miami Nagydíj: 15. hely 0 pont;
6. Spanyol Nagydíj: 14. hely 0 pont;
7. Monacói Nagydíj: baleset a futamon, kiesett;
8. Azeri Nagydíj: 14. hely 0 pont
9. Kanadai Nagydíj: motorhiba miatt kiesett;
10. Brit Nagydíj: 8. hely 4 pont;
11. Osztrák Nagydíj: 6. hely 8 pont;
12. Francia Nagydíj: 15. hely 0 pont;
13. Magyar Nagydíj: 14. hely 0 pont.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.