Érzelmek

Szoboszlai Dominik megríkatott egy kislányt a Puskás Arénában

Létrehozva: 2022.06.05.

Módosítva: 2022.06.05.

A fényes győzelem megkoronázása volt ez a fiatal szurkolónak.

Forrás: YouTube/M4 Sport

Mint ismeretes, Magyarország történelmi győzelmet aratott szombaton a legutóbbi Európa-bajnokság ezüstérmese, Anglia ellen. Mint arról a Bors is írt, legutóbb 60 évvel ezelőtt, 1962-ben sikerült a bravúr, azóta három döntetlent játszotta a két csapat és 12 győzedelmeskedett Anglia. 

A meccset bár zárt kapuk mögött játszották a Puskás Arénában, 30 ezer 14 év alatti gyerekszurkoló részt vehetett a mérkőzésen.

A kicsik a felnőtteket meghazudtoló lelkesedéssel szurkoltak, valóságos tombolásban törtek ki, amikor Szoboszlai Dominik a 65. percben egy büntetővel megszerezte a vezetést Magyarországnak. Erre az angolok már nem tudtak válaszolni, a magyarok így 1-0-ra verték Angliát, nem csoda, ha a hangulat még inkább a tetőfokára hágott a lelátón drukkoló ifjúság között. Főleg, amikor a játékosok tiszteletüket tették a kicsik előtt.

Ez hozta el a meccs egyik legmeghatóbb pillanatát: egy lány ugyanis el szerette volna kérni a meccs egyik hősének, Szoboszlai Dominiknek a mezét. A fiatal középpályás nem habozott, kiszaladt a szurkolói tábor elé, levette a felsőt, és az örömtől zokogó lányka kezébe nyomta:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított