Őrület az Üllői úton, így mulatott a Ferencváros a bajnoki bulin

Őrület az Üllői úton, így mulatott a Ferencváros a bajnoki bulin

Fradi
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 08. 13:30
Nem úgy sikerült a magyar labdarúgó-élvonalban idén is bajnoki címet szerző Ferencvárosnak az utolsó hazai mérkőzése, ahogy szerette volna, a rangadón az MTK simán győzött 3-0-ra. Ennek ellenére azonban óriási fieszta-hangulat volt az Üllői úton.
Bors

Történelmi tettel ünnepelte a Fradi a 33. bajnoki címét, ugyanis 19 év után, először a Groupama Arénában a szurkolók a meccs után a pályán tekinthették meg a díjátadó ceremóniát. A Ferencváros játékosai és szakmai stábja Bánki Eriktől és Csányi Sándor MLSZ-elnöktől megkapták aranyérmüket, majd magasba emelhették az OTP Bank Liga legjobbjának járó trófeát is. Ezt megelőzően, a hagyományoknak megfelelően, a csapatkapitány, Dibusz Dénes Fradi-sálat kötött Albert Flórián szobrának nyakába, amihez a csapat tagjai 33-as számmal ellátott zöld egyenpólóban vonultak.

"Örülünk, hogy a szurkolóinkkal együtt tudtuk ünnepelni, örülünk, hogy bajnokok lettünk, viszont a vereség is ugyanúgy hozzátartozik a focihoz" - mondta Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros trénere. "Nagyon jó volt együtt ünnepelni a szurkolókkal, öröm, hogy ők is ünneplik a bajnoki címet. Igazán jó helyen lesz ez az aranyérem, mindig örülök, ha különböző országokból gyűjthetek aranyérmeket."

A Ferencváros nem sokáig ünnepelhet, ugyanis május 11-én, szerdán a MOL Magyar Kupa döntőjében a Puskás Arénában a Paks ellen lép pályára.

Élje át Ön is a szombati hangulatot, képeken mutatjuk az ünnepséget:

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.