Két, korábban nagypályán sikeres labdarúgó, Juhász Roland és Czvitkovics Péter is csatlakozott a júniusi Európa-bajnokságra készülő magyar minifutball-válogatotthoz, melynek a döntőbe jutás a célja a Kassán sorra kerülő kontinensviadalon. Ott segíthet az együttesen a nagypályán 95-szörös válogatott, a 2016-os Eb-n is szerepelt Juhász Roland, valamint a nemzeti csapatban 10-szer pályára lépett Czvitkovics Péter, illetve a kerethez szintén most csatlakozó Dunai András. Juhász, az Anderlecht korábbi védője arról beszélt, hogy visszavonulása után is szeretett volna futballozni, Nagy Lajos szövetségi kapitány megkeresése ezért is jött jókor a számára.
"Bármilyen szinten válogatottnak lenni nagy dolog, a döntésemben ez is szerepet játszott" - jegyezte meg Juhász, aki megtisztelőnek nevezte a felkérést, egyúttal reményét fejezte ki, hogy segíteni tud a csapatnak.
A legendás játékos 2020 nyarán a Mol Fehérvárból vonult vissza, majd ugyanitt edző lett Szabics Imre stábjában. Februári menesztésük után sem maradtak munka nélkül. Nagy Lajos öt éve irányítja a nemzeti együttest, s szavai szerint mindig is foglalkoztatta, hogy miként tudna előrelépni a válogatottal. Mint mondta, a nagypályától visszavonult játékosok meghívására más országokban is van példa, kiemelte a 2017-ben Eb-győztes oroszokat, akiknél számos korábbi profi nagypályás válogatott futballista szerepelt. A tréner Juhászékkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, számára nem csupán a futballtudás a fontos, hanem arra törekszik, hogy emberileg is megfelelő játékosokkal dolgozzon, és őket személyesen is ismeri és nagyra tartja. Úgy véli, velük erősödik a csapat, s ebbéli meggyőződését a két együtt elvégzett edzés is megerősítette. A minifutballt 5+1-es felállásban, 4x2-es kapura játsszák kispályán, szabad téren.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.