Először rendez a közel-kelet foci világbajnokságot, a katari kezdést a nyári, akár 50 Celsius fokos hőmérséklet miatt november végére tolták. Az angol The Sun lap azonban utánajárt a helyszínen várható költségeknek, és sokkoló összegekről számolt be. Alighanem rekordot dönt a sör ára, ugyanis egy korsó 11,5 fontba, azaz 5000 forintba fog kerülni. Ráadásul csak speciálisan kialakított zónákban lehet majd alkoholt fogyasztani a vallási szabályok miatt, akár hat hónapos börtönbüntetés is várhat arra a szurkolóra, aki nyilvános helyen részegedik le.
A meccsjegyek között óriási a szórás, 25 ezer forinttól 555 ezer forintig terjednek, a repülőjegyek 462 ezer forintba fájhatnak majd. Egy négycsillagos hotel 344 ezer forintot kér egy éjszakáért.
Katarnak további problémát okoz majd a kicsi földrajzi területe, nagyjából másfél millió szurkolót várnak, az ország összlakossága viszont alig éri el a három millió főt. Ezt a jelek szerint úgy oldaná meg az ország, hogy a vízre költözteti a szurkolókat és hajókon szállásolnák el a rajongókat. Az első jegyértékesítési szakasz után 800 ezer belépő talált gazdára, az érdeklődés minden bökkenő ellenére hatalmas.
A keleti ország hihetetlenül sok pénzt ölt az idei világbajnokságba, a stadionok 5,2 milliárd fontba (2 250 milliárd forintba) kerültek, az infrastrukturális fejlesztések pedig 150 milliárd fontot emésztettek fel!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.