Erik ten Hag

Táncoslábú edzőt csábít a Manchester United

Manchester United
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 29. 12:30
Ralf Rangnick helyett hamarosan új edző kerülhet a Manchester United labdarúgócsapatának élére.
bors

Az Ajax holland mesterét, Erik ten Hagot tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a Manchester United menedzsere legyen. Az 52 éves szakember gyermekkorában igencsak tehetséges táncos volt. Haaksbergenben gyakorolt egy táncteremben, de egy idő után a futball jobban vonzotta. Édesanyja mesélte, hogy hétéves korában szinte pihenő nélkül három meccset is végig futballozott, ezért hazatérve hosszasan hányt a kimerültségtől…

Fotó: AFP

Az ifjú Ten Hag futballmániássá vált, de arra máig mérges, hogy sohasem kapott behívót a holland válogatottba. Játékosként 1989-ben a Twentével Holland Kupát nyert, szakvezetőként kétszer vette hasznát annak, hogy Marc Overmars jó haverja. Az egykor az Arsenalban futballozó Overmars ajánlott neki munkát a Go Ahead Eagles-nél, majd a sorsdöntő változás akkor következett, amikor 2013-ban az FC Barcelonához került. Ott eleinte két évig a tartalékcsapatot készítette fel, miközben Pep Guardiola, a Barca felnőtt együttese pályaedzőjeként is segített.

-Peptől lestem el egy komplex edzői tudásanyagot - mondta el utóbb. – Olyan struktúrát épített, amit én ötvöztem az egykor szintén a Barcánál dolgozó Johan Cruyff-féle taktikai elemekkel. Cruyfftől örököltem a 4-3-3-as csapatfelállást is.

Ten Hag első igazán jegyzett eredménye az Utrechttel az Európa Ligába jutás, majd 2017-ben ismét Overmars nyújtott segédkezet neki, akkor az Ajaxhoz hívta dolgozni. Utóbbi csapattal 2019-ben a BL nyolcaddöntőben 4-1-re verte a Real Madridot a Bernabeu-stadionban, azzal ki is ejtette a „királyiakat”, és erre a bravúrra felkapta a fejét a világ. Manchesterben tehát állást kaphat, és oda elkíséri felesége, Bianca három gyermekükkel. Ten Hag megveti a világ csillogását, családjával kiadós kerékpártúrákat tesz, golfoznak, nagyokat sétálnak az erdőben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.