548742615

Csúcsformában az északír támadók

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 27. 18:24
Ha csak a belfasti eredménysort vesszük alapul, futballválogatottunknak nincs oka félni.
bors

A szerbek után az északírek következnek előkészületi találkozón, és örömmel konstatáljuk, hogy az eddigi 6 hivatalos találkozó közül négy, Belfastban játszotton veretlenek vagyunk, 3 győzelem mellett egy döntetlent értünk el. A 2008. november 19-i összecsapáson a Windsor Parkban 2-0-ra győztes válogatottunk egyik legjobbja Halmosi Péter volt. 

Fotó: Unger Tamás

A keddi rivális már nem a brit futballt játssza – elemez a 42 éves Halmosi -, inkább a skandináv stílust. A széleken nyomulnak, és minden kipattanólabdán rajta vannak.

A 2007 és 2010 között a Plymouthban – ott szerepelt Halmosi északír csapattársával, Tony Capaldival – és Hullban futballozó szombathelyi játékos úgy véli, ha az első gólt mi lőjük, nyerünk. 

A magyar jobb, technikailag képzettebb együttes, de készüljön fel darálós játékra – így Halmosi. 

A hazaiak 2020. júniusában kinevezett 51 éves angol kapitánya, Ian Barachlough váltig hangoztatja, az ír és északír bajnokságból is válogat, ám jobbára az angol második vonalban szereplőkre épít. Lassan védelme alapköve a 18 éves Conor Bradley (Liverpool), akiről edzője, Jürgen Klopp azt mondta, semmitől és senkitől sem fél. Baraclough örömmel vette a 34 éves, 94-szeres válogatott, korábban a Manchester Uniteddel BL-t nyert Jonny Evans jelentkezését. Mivel nemrég sérült volt, nem biztos, hogy pályára lép kedden.

Irányító középpályásuk, a 37 esztendős Steven Davis (Rangers FC, 132 válogatottság), a támadó vonulatban Josh Magennisre (Wigan, 65/8) kötelező ügyelni, aki kapusként kezdte, majd csatárrá képezte át magát. 

– Magennis mellett további három csatárom – Shayne Lavery, Dion Charles, Gavin Whyte – topformában van – figyelmeztet Baraclough.

A magyar válogatott belfasti eredményei:

  • 2-1, 1989. szeptember 6.
  • 1-0, 2000. április 26.
  • 2-0, 2008. november 19.
  • 1-1, 2015. szeptember 7.

Az összesített mérleg magyar szemszögből: 6 mérkőzés 4 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.