Olimpia

Kiszámoltuk, ennyit keresett Liu Shaoang a téli olimpián

sk

Létrehozva: 2022.02.17.

A rövidpályás koris öt számban is helyezett lett Pekingben.

Liu Shaoang bronzérmet szerzett 1000 méteren

Méltó módon búcsúztak a rövidpályás gyorskorisok a pekingi téli olimpiától. Az 5000 méteres címvédő férfi váltó ugyan egy bosszantó hiba miatt lemaradt a fináléról, de a B-döntőjét megnyerte, így a hatodik lett a kínai fővárosban. A csapat egyik húzóembere volt Liu Shaoang, aki így remek viadalt zárt. Egy arany, két bronz és egy negyedik hely mellé a végére beesett egy hatodik is, így anyagilag is jól járt. A koris már a két éve megemelt olimpiai juttatást kapja, összesen 139,9 millió forintot. Az aranyérem 50 milliót ér, de még a hatodik pozíció is 11,4 millió forinttal emeli a jutalom nagyságát. Liu Shaoang mindezt úgy érte el, hogy sokáig kérdés volt, elutazhat-e egyáltalán Pekingbe. Másfél héttel a rajt előtt koronavírusos lett, így csak két nappal az első futamot megelőzően landolt a gépe a kínai fővárosban. 

 

Fotó: Árvai Károly

- Nagyon sok futamon vagyok túl, fizikálisan és mentálisan is elfáradtam. Összességében elégedett vagyok, de a sikerek mellett voltak kudarcok és sok igazságtalanság is – utalt Shaoang arra, hogy a főbíró „vette el” bátyja, Liu Shaolin Sándor aranyérmét 1000 méteren.

Ádó már most a téli olimpiák legeredményesebb magyar versenyzője, de ígéri, a jövőben is számíthatunk tőle szép sikerekre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított