Szilágyi Liliána

Súlyos vádak, külön bizottság vizsgálja Szilágyi Liliána ügyét

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 05. 15:35
A szövetség elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatott vizsgálni Szilágyi Liliána vádjai kapcsán.

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége elfogadta az elnök, dr. Wladár Sándor indítványát Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálása kapcsán, így azzal nem a fegyelmi bizottság, hanem külön vizsgálóbizottság foglalkozik. A testület elnöke dr. Papp Gábor ügyvéd, tagjai dr. Ugrin Tamás ügyvéd, Tausz Katalin szociológus, Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetője, valamint dr. Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológus.

Wladár Sándor a döntés kapcsán kijelentette, hogy az Eb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána által megfogalmazott, az édesapjával, Szilágyi Zoltánnal kapcsolatos vádak súlya kívánta meg két tekintélyes büntetőjogász bevonását. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta: a szövetség elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatott vizsgálni, az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem. A bizottság már meg is tartotta alakuló ülését, és hamarosan a meghallgatások is elkezdődnek

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.