Óvádi László, az újpesti futsal-klub alelnöke időt, fáradtságot, anyagiakat nem kímélve emlékezetes karácsonyi partit szervezett az újpesti Fő tér parkolójában.
– Déltől 1200 adag székelykáposzta került az asztalokra, egy tonna gyümölcsöt, 600 rúd bejgli és ezer palack üdítő fogyott el, de további 200 mozijegyet vásároltunk a szegény sorsú családok gyerkőceinek, hogy a körülményekhez képest boldogabb legyen a karácsonyuk
– árulta el lapunknak Óvádi, aki megtiszteltetésnek tartja, hogy a korábbi lila-fehér labdarúgók közül Kabát Péter, Szélesi Zoltán, Vermes Krisztián és Véber György is megjelent a jótékony célú eseményen, és egykori futballemlékeit osztotta meg az érdeklődőkkel.
Szintén – nem először – jótékony célt szolgált a magyar válogatott kapusa. Befejeződött ugyanis a licitálás a nemzeti együttes és a Lipcse kapuvédője, Gulácsi Péter mezére és kapuskesztyűjére, ebből az akcióból 180 ezer forint folyt be. Ezt az összeget a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai adják át a nélkülözőknek.
Szedrán Hrutka János, a footgolfosokkal a Fradi-pályán ugyancsak ingyenes étkeztetés egyik szervezője volt, öröm volt nézni, amint szeretetet csempésztek a nélkülözők szemébe, szívébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.