Jónyer István szerint ez kijárt nekik, hiszen a maguk idejében végigverték Európát és Ázsiát, s tették ezt csapatban, egyéniben, párosban.
– Talán túlzás, de azt tettük, amit az 50-es évek magyar labdarúgó Aranycsapata – húzta alá.
– Kiváló kollektíva volt a mienk, mindent elkövettünk a néhai zseniális kapitány, Berczik Zoltán irányításával.
Klampár Tibor bevallotta, nem hitt abban, hogy a kitüntető címet valaha is megkapják.
– Az öröm mellett kicsit izgulok, mert a héten leszakadt bicepszemmel megműtenek – újságolta Klampár, aki úgy vélte, ezért a trófeáért érdemes volt évtizedekig készülniük. Persze az sem mellékes, tette hozzá, hogy végre némi pénz is üti a markunkat.
A lapunk sportújságírójaként dolgozó Gergely Gábor elárulta, a díjkiosztón Egervári Sándor, a magyar futballválogatott egykori kapitánya, akit primissimaként ismertek el, gratulált nekik:
Gabi, ti aztán igazán megérdemeltétek a primissimát, mondta nekünk Egervári Sándor,
majd Rejtő Ildikó olimpiai bajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója is őszinte szívvel gratulált. Tibivel ellentétben én hittem a díj elnyerésében. Kínát csapatban kétszer is megverni, nos, erre életem végéig büszke maradok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.