Fia osztott meg egy friss képet Michael Schumacherről

Fia osztott meg egy friss képet Michael Schumacherről

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 06. 10:22
2013 óta ez az első alkalom, hogy bármilyen friss ábrázolás készült a korábbi hétszeres világbajnokról.
Bors

Legendák szólnak a maranellói Ristorante Montanaról, amelynek háziasszonya, Rossella Giannini személyesen készítette Michael Schumacher kedvenc ragus taglietelléjét, és a Ferrari többi pilótája is rajongva járt a kultikus vendéglőbe. Nem hiányozhat a sorból Mick Schumacher sem, aki karácsony előtt egy dedikált sisakkal és egy személyes üdvözlőlappal kedveskedett a tulajdonosoknak.

A grafika érdekessége, hogy az idén már a Haas színeiben versenyző Mick mellett a díjugratással foglalkozó nővére, valamint szülei, a 8 évvel ezelőtti síbalesete óta a világtól elzártan élő édesapja, valamint a magánéletüket szigorúan védelmező édesanyja is látható. Bár a kártya semmit sem árul el az állapotáról,

2013 óta ez az első alkalom, hogy bármilyen friss ábrázolás készült a korábbi hétszeres világbajnokról.  

A sisakrostélyon Mick Schumacher köszönetet mondott Rossellának „a világ legjobb tésztájáért”, miután tavaly már meghívta őt egy privát tesztjére, Fioranóba. „Tavaly nyáron Mick megkérdezte, hogy szeretnék-e elmenni a fioranói pályára egy tesztre. Amikor találkoztam vele, rögtön feltűnt neki, hogy mennyire elérzékenyültem. A vörös autó és a monogramja láttán könny szökött a szemembe.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy a német fiatal a jövőben édesapjához hasonlóan lehetőséget kap-e arra, hogy versenyezzen is a Ferrarival, de a Sport1-nak elmondta, már a következő évre összpontosít, mert meg akarja mutatni, hogy mennyire tettre kész, és bizonyítani akarja, hogy megállná a helyét a Forma-1 élmezőnyében is.

Nekem úgy tűnik, hogy mindenki elégedett azzal, ahogy eddig szerepeltem, de tudom, hogy jövőre újabb lépést kell tennem előre.”
Schumacher ugyan jelenleg a Haas versenyzője, de továbbra is a Ferrari akadémistája, így használhatja a Scuderia szimulátorát is, ami rendszeresen a segítségére van abban, hogy felkészülten érkezhessen a soron következő versenyre. 

A sereghajtó Haas színeiben nem könnyű feltűnést kelteni, de a német fiatal bejutott már a Q2-be, rendszeresen legyőzi csapattársát, Nyikita Mazepint, és bár elkövetett újoncokra jellemző hibákat, nagyrészt megbízhatóan versenyez és remek kapcsolatot épített ki a munkatársaival.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.