Megható múltidézés, az újpesti sztár sírjánál emlékezett a jóbarát

Megható múltidézés, az újpesti sztár sírjánál emlékezett a jóbarát

foci
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 29. 10:15
A héten megemlékezést tartottak Göröcs János újonnan elkészült síremlékénél a Megyeri úti temetőben. Az egykori újpesti labdarúgóról korábbi csapattársa, Dunai Antal tartott beszédet.
Bors

Elkészült a tavaly februárban elhunyt Göröcs János síremléke, amely Strausz György kőfaragó mester munkája. A költségeket a Magyar Olimpiai Bizottság, az újpesti önkormányzat és az Újpesti Torna Egylet közösen fedezte. Tegnap délelőtt az UTE Baráti Kör megemlékezést szervezett a Megyeri úti temetőben, ahol Dunai Antal mondott beszédet. A 78 éves egykori csatár a Borsnak elárulta, Göröcs Titi igazi vezére volt az Újpesti Dózsának.

Pályafutásom egyik nagy ajándéka, hogy Göröcs Titivel játszhattam együtt – fogalmazott a Borsnak Dunai. – Különleges játékos volt, ráadásul nem csak a pályán, hanem az öltözőben is vezérként viselkedett. Pár perccel a meccsek előtt, miután az edző elmondta a taktikát, és kiment az öltözőből, Titi még külön velünk is szót váltott, rendre felhívta a figyelmet néhány részletre.

Dunai Antal szerint karrierje során Göröcstől kapta a legtöbb gólpasszt.

– Titi mértani pontosságú labdákkal hozott játékba minket – mesélte Dunai. – Nekünk Fazekassal, Benével és Zámbóval nem kellett mást tennünk, csak elindulni a kapu felé, aztán Göröcs négyünk közül azt indította, aki a legjobb helyzetben volt. Mindig jó ütemben érkezett a labda, csak át kellett venni, és kapura küldeni.

Göröcs János tavaly februárban, 81 éves korában hunyt el. Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához. Tatabányán fejezte be a karrierjét, 362 NB I-es meccsen 109 gólt szerzett, a válogatottban 62 találkozón 19-szer talált a hálóba. Edzőként 1987-ben MNK-t nyert az újpestiekkel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.