Märcz Tamás együttese a negyeddöntőben így vagy a spanyolokkal, vagy a horvátokkal találkozik majd szerdán. A záró játékrész olasz góllal indult, aztán a végig kiváló formában védő Nagy Viktor bravúrjai segítették ki a válogatottat. Märcz Tamás négy és fél perccel a lefújás előtt időt kért, amely után nem sikerült betalálni, a másik oldalon pedig előbb a kapufán csattant egy olasz lövés, majd a következő próbálkozás mellé ment. Másfél perc volt hátra, amikor az olaszok kértek időt, és a következő akcióból ki is tudtak egyenlíteni. Az utolsó másodpercekben már nem történt változás, maradt a döntetlen.
Märcz Tamás a lefújás után úgy fogalmazott, ezen az összecsapáson egyik csapat sem akart döntetlent játszani, egyúttal kikapni sem, így mindkét oldal a győzelemért küzdött.
- Szerintem mi jóval közelebb álltunk hozzá, ha a mérkőzés összképét nézzük - mondta a kapitány.
- Nagyon tetszett a védekezésünk, és az a tűz is, ahogyan egymásért és a csapatért harcoltak a játékosok, ugyanakkor az emberelőnyös szituációk sajnos még mindig nem ülnek úgy, ahogyan én azt elképzelem.
Märcz hozzátette, akár a horvát, akár a spanyol együttessel játszanak majd a nyolc között, tanítványai mindkettőre készen állnak.
- Egyik csapat sem jön majd feltett kézzel, és egyébként is két nagyon jól felkészített gárdáról van szó. A csúcsformát amúgy is a negyeddöntőre terveztük, ezért bízom benne, hogy két nap múlva már nem csak védekezésben, hanem a játék minden elemében ott tartunk majd, ahol szeretnénk - jelentette ki a kapitány.
Nagy Viktor úgy értékelt, kemény mérkőzést játszottak az olaszokkal, a végeredmény azonban „bosszantó”.
- A fő elhatározásunk az volt, hogy a védekezésben fejlődjünk, mert meccseket nyerni csak úgy lehet, ha a védelem stabil. Úgy érzem, hogy ebben nagyot léptünk előre, ami ma bennünk volt, azt kiadtuk - mondta a kapus.
Hozzátette: „várjuk a következő ellenfelet, és ha így védekezünk, de a támadást kicsit jobban összerakjuk és koncentráltak vagyunk a kapu előtt, akkor bárki jöhet, meg tudjuk verni”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.