Sport

Most derült ki Michael Schumacher nagy titka: barátja buktatta le

Bors

2021. július 13. kedd 17:30

Michael Schumacher titkos tárgyalásokat folytatott.

Michael Schumacher állítólag közel állt ahhoz, hogy elhagyja a Ferrarit és az ellenfélhez, a McLarenhez igazoljon. 1998-ban titkos tárgyalásokat is folytatott, melyről a Mercedes korábbi sportigazgatója, Norbert Haug beszélt egy podcastban. Mindez még a Ferrari nagy sikerei előtt történtek.

 Az volt a terv, hogy a németet teszik Mika Häkkinen csapattársává.

„Michaelt már akkor ismertem, amikor a Forma-3-ban versenyzett, én pedig még újságíró voltam, ő már azelőtt a Mercedeshez került, hogy én csatlakoztam – nyilatkozta Haug a Beyond the Grid podcastban. – Az 1991-es évben Michael már a Jordannél versenyzett Spában, 1992-ben a Benettonnál, két évvel később pedig világbajnok lett” – emlékeztetett.

Elment a Ferrarihoz, és öt évbe telt neki, mire 2000-ben megnyerte velük az első közös világbajnoki címet.

„Nagyon kiélezett küzdelmet vívtunk, de a pályán és a paddockban is mindig jó kapcsolatban maradtunk. Viccelődtem vele, hogy egy napon együtt is kellene versenyeznünk. 1998-ban voltak titkos tárgyalások, de sohasem álltak össze a dolgok.”

Hogy mi sült volna ki Schumacher és Häkkinen házon belüli párharcából, azt sosem tudjuk már meg, a német McLarenhez szerződése mindenesetre alaposan átírta volna mind az ő, mind a Ferrari, mind az F1 történetét.

1998-ban a McLaren kiemelkedő csomaggal indította az új szabályciklust (keskenyebb autók, barázdált gumik), és a Ferrari Schumacherrel próbálta fölvenni velük a versenyt. Az 1999-es silverstone-i lábtörése miatt még nem, 2000-ben viszont szoros csatában sikerült legyőzniük Häkkinenéket, majd kezdődött a Scuderia 2004-ig tartó uralkodása.

Akkoriban sokszor emlegették, hogy Schumacher legfőbb ellenfele az F1-ben Adrian Newey volt, aki kiemelkedően jó autókat tervezett a tényleges ellenfeleinek, a Williamsnél, majd a McLarennél. Hogy mi lett volna, ha Schumacher Newey-autókkal küzd? Valószínűleg hasonló uralkodást eredményezett volna, mint amit később a Red Bullnál Sebastian Vetteltől láttunk.

Schumacher F1-es pályafutását viszont aligha tették volna olyan teljessé egy domináns autóval aratott győzelmek, mint a ferraris sikerek, amikért előtte alaposan megdolgozott és megszenvedett. A Ferrarinál pedig talán bele se mernek gondolni, mi vált volna az általa az élre visszakormányzott csapatukból, ha nem tart ki mellettük a sikerkorszakig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044068_auto_resized.jpg
origo.hu

Eltűnt két gyerek a Dunában, búvárok keresik őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15634_resized.jpg?avcount=1685490907
origo.hu

Miss World Hungary: Kulcsár Edina elárult néhány érdekességet a szépségversenyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045471_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő lelkierő, Suhajda Szilárd felesége is részt vett a budapesti gyertyagyújtáson

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044462_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változik a szentmise rendje a katolikusoknál, mutatjuk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044464_auto_resized.jpg
ripost.hu

Diáklánnyal jött össze az 59 éves híres zenész - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044238_auto_resized.jpg
vg.hu

Elárulta Putyin nagy tervét Zelenszkij és meg is nevezte az oroszok következő célpontját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15629_resized.jpg?avcount=1685490907
origo.hu

Ledobta a ruháját a magyar énekesnő, de ennél többet is ígér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044927_auto_resized.jpg
astronet.hu

Mi számít majd trendinek a szezonban? Divatáttekintő!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045331_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a lány a színpadon!” - közönség előtt énekelte Kóbor János slágerét a lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Júniusi horoszkóp: a Rákok és a Skorpiók készüljenek a küzdésre, a többieknek jó nyaruk lesz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/-R0zfT1mOmLRIYTv3NUMrvgsiPAazVefitN9E3I-JtI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5NmVjYzQwNzUwMTQ1Mzc5Y2Q0NGIzMzNlMGVlZGIz.jpg
Gyász

Sírva búcsúztak: Suhajda Szilárd családja is elment a megemlékezésre

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/Wl9-RQd2oi3NwcTc9z_zlr9N0I943b1wry6wQBJ7l74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RmMjA1ZmZlNzk3ODQ1YTlhOWRmMjJmZjMyMmFiMjg1.jpg
Üzenet

Pintér László üzent a Suhajda Szilárdot bírálóknak