Sport

Hetedik helyen végzett a magyar női tőrválogatott, Mohamed Aida magyar rekorder

MTI

Létrehozva: 2021.07.29.

A magyar női tőrválogatott megnyerte utolsó mérkőzését, ezzel a hetedik helyen végzett a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében a tokiói olimpián. Mohamed Aida is pástra lépett, így hetedik ötkarikás szereplésével magyar rekorderré lépett elő.

Forrás: MTI

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Mohamed összeállítású együttes az olaszoktól és a kanadaiaktól elszenvedett vereség után a helyosztón 45-28-ra legyőzte az egyiptomiakat, és az afrikai gárdát megelőzve zárt a nyolccsapatos mezőnyben.

Kezdésként Kondricz 5-3-ra kikapott Nora Mohamedtől, hamarosan azonban már a magyaroknál volt az előny, köszönhetően Pásztor és Kreiss Jara Elsarkavi, illetve Noha Hani elleni győzelmének. Az első kör után 15-11, a másodikat követően pedig - amelyben az egyiptomiak becserélték Marjam Elzohejrit - 30-18 volt az állás.

A harmadik kört a magyar csereember, a Kreiss helyére beállt Mohamed Aida kezdte Elsarkavi ellen, 5-5-öt vívott, majd Kondricz és Pásztor egy-egy sikeres asszójával fejeződött be a küzdelem.

Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy ebben a csapatban több volt. Bíztam egy szebb helyezésben

– mondta az MTI-nek Mohamed Aida.

Az olaszok ellen nagyon jól küzdöttek a lányok, és nagyon jól helyt álltak, a kanadai mérkőzés azonban csalódás volt a számomra. Nekem egy asszóra volt lehetőségem, itt az egyiptomiak elleni utolsó találkozón.

Az UTE tőrözője azt mondta, ha választani kell, biztosan nem ez a kedvenc olimpiája, részben a Covid-helyzet és az ebből fakadó nehézkes, korlátok közé szorított felkészülés miatt.

A 2000-es sydneyi játékok volt az egyik legkedvesebb a számomra, a szabadság, a barátságos hangulat miatt

– tette hozzá.

Az 1993-ban világbajnoki második, 2007-ben csapatban Európa-bajnok, 45 éves Mohamed Aida - aki a tokiói megnyitón Cseh Lászlóval együtt a magyar zászlót vitte - legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek