Sport

Az első hely a tét, nagyot alakíthatnak vasárnap a magyar lányok

Bors

Létrehozva: 2021.07.31.

A magyar női vízilabda-válogatott az első helyet veszi célba a csoportjában vasárnap a tokiói olimpián.

A csoportelsőség lesz a tét vasárnap a magyar női vízilabda-válogatott számára, amely a csoportküzdelmek utolsó körében Kínával találkozik.

Bíró Attila szövetségi kapitány csapatának a döntetlen is elég lenne az első hely megszerzéséhez a B csoportban, hiszen a címvédő Egyesült Államokkal szemben - a szerdai 10-9-es győzelemnek köszönhetően - a magyaroknak kedvez az egymás elleni eredmény. A meccs közép-európai idő szerint 7 órakor kezdődik. Egy vagy két pont megszerzése esetén a negyeddöntőben Hollandiával vagy Kanadával találkozik a válogatott az olimpián.

A vitorlázóknál a finndingisekre vasárnap 8 órától újabb két futam vár, majd kedden következik a legjobb tíz számára az éremverseny. Berecz Zsombor nyolc futam után a harmadik helyen áll.

A Fazekas Mária, Madarász Dóra, Pergel Szandra összeállítású magyar női asztalitenisz-válogatott a csapatverseny nyolcaddöntőjében a házigazda japánokkal találkozik 12.30-tól.

A magyar atléták közül éjjel 2 órától öten is érdekeltek lesznek vasárnap: a kalapácsvetés selejtezőjében Gyurátz Réka, a távolugrás selejtezőjében Nguyen Anasztázia, a 3000 méteres akadályfutás előfutamában Kácser Zita és Tóth Lili Anna, a 100 méteres gátfutás elődöntőjében pedig Kozák Luca áll rajthoz.

A magyarok programja

augusztus 1., vasárnap:

ASZTALITENISZ 

12.30: női csapatverseny nyolcaddöntő (Magyarország)

ATLÉTIKA

2.10: női kalapácsvetés, selejtező (Gyurátz Réka); női 3000 m akadály, előfutam (Kácser Zita, Tóth Lili Anna); női távolugrás, selejtező (Nguyen Anasztázia);

12.00: női 100 m gát, elődöntő (Kozák Luca)

VITORLÁZÁS

8.00: Finndingi (Berecz Zsombor)

VÍZILABDA 

7.00: női csoportmérkőzés: Magyarország-Kína

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759910_auto_resized.jpg
origo.hu

Dejan Sztankovics: Azért fizetnek, hogy kemény döntéseket hozzak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702266309
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758026_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült, hány óra alatt fő tökéletesre a kocsonya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759629_auto_resized.jpg
vg.hu

A kormányfő személyesen beszélt Ukrajna EU-tagságáról Zelenszkijvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702266309
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758810_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Vigyázz az olcsó dióval, tönkreteheti a karácsonyi bejglit!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759460_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen még nem történt a Sztárban sztár leszek!-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758975_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatérne Harry a királyi családba? Rövid, de beszédes választ adott a herceg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759382_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismert szépség és édesapja halt meg a csütörtöki horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702266309
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/e1L9lw5dl35CU3XmoH6vn97WitqRkV7UO0Qx9a2skKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2MDg3MmYyYWMyYzQyZWZhOWYyZjI4MmZjNDE5NWI2.jpg
Kóma

Szívszorító vallomást tett Michael Schumacher barátja: „Rendszeresen járok hozzá”

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/NJmvP_8WamK0co-ABVHUcQREGSejjKyoITANI5FDJ1k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwOGEzNjc3NDU0NjQ3MmVhYjczNjJmNDRjZjRhNTBj.jpg
BÓK

Nem rejtette véka alá véleményét Szoboszlairól a Liverpool kirúgott sztárja