Sport

Kapás csodálkozott és sírt a döntő után: lecsúszott a dobogóról úszónőnk az utolsó olimpiáján

Bors

Létrehozva: 2021.07.29.

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka – aki a szám világbajnoka is – negyedik lett a 200 méter pillangó döntőjében, így lemaradt az éremről. Az UTE versenyzője, mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától, ami nem volt elég a dobogóhoz.

Forrás: MTI

A világbajnok nem titkolózott az olimpia előtt, edzőjével egyetértésben kijelentette, éremért utazik a japán fővárosba. Kapás Boglárka és Virth Balázs egy 2:05 ös időre számított, amely elég lehetett volna a dobogós helyezéshez.

– Bogi a középdöntőben nem úszta ki magát teljesen, ezért is bíztunk abban, hogy sikerülni fog az éremszerzés – kezdte a beszélgetést a tréner.

– Most, néhány órával a döntő után is állítom, Bogi képes 2:06-on belüli időre. Sajnos, ez most nem sikerült, Bogiban csütörtök reggel ennyi volt.

Mindent megtett a felkészülés során

Virth Balázs természetesen beszélt arról is, hogy miként élte meg tanítványa, hogy lecsúszott a dobogóról. Mivel Bogi mindent megtett a felkészülés során, tökéletesen felkészült, fizikailag és mentálisan is jó állapotban volt és van is.

Azért egy kicsit sírtam a döntő után – nyilatkozta Kapás Boglárka.

– Még most is csodálkozom, hogy ezzel az idővel ilyen messze voltam a dobogótól. Nem vigasztal, hogy közel jártam az egyéni csúcsomhoz, mert azt reméltem, be tudok menni 2:06 alá. Viszont vigasztal, hogy teljesen kiúsztam magam.

Ez volt az utolsó olimpiája

2016-ban Kapás Bogi kijelentette, Tokió lesz az utolsó olimpiája. Nos, számára véget ért az ötkarikás játékok, de az edző meggyőződése, hogy tanítványa még nem száll ki a medencéből.

Bogi folytatja, de hogy meddig az csak és kizárólag az ő döntése lesz – jelentette ki a mesteredző.

– Most nem ezen kell gondolkodnia, hanem azon, miként szurkolja ki kedvesének, Telegdy Ádámnak az érmet a 200 méteres hátúszás döntőjében. Ha csak rajta, illetve rajtunk múlik, a helyszínen kikiabáljuk – ha szabad, ha nem a hangos szurkolás – a dobogót Ádámnak.

Virth búcsúzóul még elmondta, hogy a hazaékezésük után 5-6 hét kötelező pihenő vár Bogira.

Hosszú, nehéz heteken-hónapokon vagyunk túl, pihenni kell. Szerintem mindenki megérdemel egy kis nyaralást. Bogi pedig, utána megmutatja, hogy tud 2:05-öt úszni. És, én is végre találkozhatok a családdal, a gyerekekkel, mert jószerivel a kisebbiket még alig láthattam, amióta megszületett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715062813
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715062813
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715062813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715062813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715062813
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el