Sport

Nem szokott hozzá, hogy kikap? Furcsa magyarázatot adott Hosszú Katinka balhés viselkedésére az édesapja

Bors

Létrehozva: 2021.07.28.

Az úszónónő tettére logikus magyarázatot adott az édesapja.

Forrás: AFP

A címvédő Hosszú Katinka a hetedik idővel bejutott a 200 méter vegyes szerdai fináléjába a tokiói olimpia úszóversenyének keddi elődöntőjéből. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú, aki 400 méter vegyesen ötödik lett, a továbbjutás ellenére nem ment végig a vegyeszóna kanyargós útvonalán, kibújt a kordonok közül, levágta az utat, majd dühösen és csalódottan összepakolta a holmijait és távozott.

A világcsúcstartó Hosszú futamában 2:10.22 perccel csak az ötödik helyen csapott célba, azaz 52 századdal lassabbnak bizonyult, mint egy nappal korábban az előfutamban. Ennek ellenére biztosította helyét a fináléban, mivel a másik futamból mindössze ketten előzték meg, ennek ellenére sokáig úgy tűnt, 200 méteren mégis visszalép.

A Blikk megszólaltatta az úszónő apját a furcsa viselkedésről. A riói bajnoknő édesapja, Hosszú István bízott benne, hogy lánya az elődöntős pofon után képes talpra állni.

– Az első idő és az övé között egy másodperc van, nem történt tragédia. Látszik persze, hogy nincs olyan állapotban, mint Rióban, nem egetverőek az eredményei, a pandémia miatt a felkészülése sem sikerült annyira jól. Nem szokott hozzá, hogy a hetedik idővel kell döntőznie, természetes, ha ezt nehezebben viseli. Így is nagyon bízom benne, hogy egy érmet összehoz majd – mondta a Blikknek az édesapa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727659_auto_resized.png
origo.hu

Teljes az őrület Ukrajnában, elkezdték besorozni az amputált lábú férfiakat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22472_resized.jpg?avcount=1701474011
origo.hu

Meredező mellbimbókkal fotózták a Farm VIP bombázóját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16726854_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a botrány: rendőri intézkedés közben hunyt el egy ember Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727548_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi a jelentősége az első gyertyának az adventi koszorún, és miért olyan fontos?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16724958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo szerelme irigykedhet, nem ő a leggazdagabb focistafeleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16724007_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Igen ritka állatról sikerült felvételt készíteni a Börzsönyben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22474_resized.jpg?avcount=1701474011
origo.hu

Átlátszó ruhában mutogatja a mellbimbóját Kate Beckinsale - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727175_auto_resized.jpg
travelo.hu

Karácsony Málta szigetén a fényfestéstől az utcai koncertekig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22466_resized.jpg?avcount=1701474011
life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701474011
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727637_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény döntés: elhagyja az országot Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701474011
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/4zGeaMZHfCbHgcpwKVihq1iF54MnuAHUm4srfQHa3Ow/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiYzYyNjgwNzk1MzQ3NWZiNzdhOTkzN2JlOWNiMmIy.jpg
Bizarr

Dzsudzsák nem bírta titokban tartani, ezért küzd Debrecenben