Sport

Átverték a világbajnok pólóst, edzés helyett búcsú várt rá

Bors

Létrehozva: 2021.06.30.

Immár hivatalosan is visszavonult Szivós Márton vízilabdázó. A világbajnok pólóst átverték, majd meglepték barátai, szerettei.

A koronavírus miatt csak „csendben” vonult vissza Szivós Márton, aki ma már a Honvéd edzőjeként dolgozik. Szűk körben azonban most bepótolták a búcsúmeccset – tudta meg a Metropol.

Vissza a Balatonról

Szivós éppen a Balatonon töltötte szabadságát, amikor kapott egy felkérést, hogy tartson edzést budapesti fiataloknak. Rá jellemző, hogy az első szóra felutazott, nem sejtette, hogy „merénylet” készül ellene. Az edzést megtartották, majd megjelent néhány barát a medence mellett, Szivós itt fogott először gyanút.

A család is ünnepelt

A teljes felismerés akkor következett, mikor Marci meglátta a családját is.

– Időbe telt, amíg felfogtam, hogy miről van szó, szóval, jól átvertek. Örömöm és meglepetésem akkor vált teljessé, amikor megpillantottam a Hajósban édesanyámat, feleségemet és a lányomat. 
A kicsi Izabella nincs még egy éves sem, de már vízilabdás sapka is került a fejére. A kislány édesanyja pedig Tóvári Zsuzsanna, aki a férfi válogatott mellett korábban pszichológusként dolgozott.

Meccs a barátokkal

A meglepetés és a köszöntés után előkerült a labda, a sportágának aktív játékosként hátat fordító jobb kezes szélső kétszer 15 percet vállalt, előbb az egyik, majd másik All Star-csapat lőtte a gólokat. A búcsú egyik játékvezetője Märtz Tamás, az olimpiára készülő férfi válogatottunk kapitánya volt, a vele Tokióba utazó Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes is szerepelt  az eseményen. A KSI részéről Székely Búcsú ajándékozta meg a sztárt, majd a Honvéd-elnök, szintén olimpiai bajnok Gergely István emlékmezzel, a piros-fehér klub díszes pólójával lepte meg.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek