Sport

Fontos információk: ezt kell tudni a szombati magyar-francia meccs karszalagjairól

MTI

Létrehozva: 2021.06.17.

Minden mérkőzésre különböző színű karszalaggal lehet belépni, azaz aki több mérkőzésre is váltott jegyet, annak újra be kell mutatnia a védettségi igazolását.

Forrás: Bors

A részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon a Puskás Arénában a belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van, amelyet viszont nem a stadionnál ellenőriznek.

Fontos, hogy a plasztikkártyát és a mobilalkalmazáson bemutatott igazolásokat is elfogadják a szervezők, ezek meglétét azonban nem a stadionnál, a közvetlen belépés előtt ellenőrzik. A meccsekre kilátogató szurkolók a találkozókat megelőző nap reggelétől kezdődően három különböző ponton mutathatják be papírjaikat.

A védettségi igazolás mellett érvényes személyi igazolványt vagy útlevelet kell felmutatni. Itt karszalagot kapnak, amellyel az adott mérkőzésen részt vehetnek

– mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, aki kiemelte, mindenki kizárólag a saját karszalagját veheti át.

Tájékoztatása szerint a Groupama Arénánál a Sas-szobor mellett, a Városligetben a Dózsa György úton és a Papp László Budapest Sportarénánál lehet hozzájutni a karszalagokhoz, amelyek elengedhetetlenek a belépéshez a Puskás Arénába. Ezek a pontok a mérkőzések előtti napokon 8 órától 20 óráig tartanak nyitva, míg a meccsnapokon 7 órakor nyitnak, és a második félidő kezdetekor zárnak. Minden mérkőzésre különböző színű karszalaggal lehet belépni, azaz aki több mérkőzésre is váltott jegyet, annak újra be kell mutatnia a védettségi igazolását.

A legnagyobb sorok várhatóan az Aréna közelében lesznek, javasoljuk mindenkinek a másik két helyszín igénybevételét, lehetőleg már a mérkőzések napja előtt. A meccsek kezdése előtt nagy sor várható

- fogalmazott Sipos, aki hozzátette, a külföldről érkező szurkolók a repülőtéren is átvehetik a karszalagjaikat.

– A kiskorú drukkerek igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a találkozókon, nekik nem szükséges a karszalag kiváltása, kivéve azon 16-18 évesek számára, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, és kísérő nélkül kívánják megtekinteni az Eb-mérkőzéseket – közölte Sipos.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a szurkolóknak érdemes letölteniük az európai szövetség (UEFA) EURO-2020 alkalmazását, mert azon rengeteg hasznos információt találnak a közlekedésről és a belépésről. Emellett arra kérte a drukkereket, hogy lehetőleg tömegközlekedéssel közelítsék meg a Puskás Arénát, aki pedig nem a mérkőzésre tart, az lehetőleg kerülje el a létesítmény környékét, mert ott lezárások lesznek.

A Puskás Arénában szombaton rendezik a második mérkőzést, amelyen a magyarok a világbajnok franciákat fogadják. Jövő szerdán francia-portugál találkozóra kerül sor a Puskás Arénában, ahol június 27-én még egy nyolcaddöntőt is rendeznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja