Kispestre távozhat Debrecenből Dzsudzsák Balázs. A Lokival az élvonalba visszajutó 108-szoros válogatott középpályás eddig sem csinált titkot belőle, nem biztos, hogy marad a piros-fehéreknél. Korábban azt mondta, habár a nyáron lejár a szerződése, egyelőre nem döntött a jövőjéről.
– Most rám fér a pihenő. Erre a szezonra írtam alá, a Debrecen visszajutott az NB I-be, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő – nyilatkozta a bajnoki arannyal a zsebében Dzsudzsák, aki a Nemzeti Sport tudomása szerint a Honvédhoz igazolhat.
Döntésében nagy szerepet játszhat, hogy kiváló baráti viszonyt ápol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, aki pedig nem titkoltan óriási Honvéd-drukker. A politikus közösségi oldalán többször is kampányolt Dzsudzsák válogatott szerepeltetése mellett, s a debreceni bajnokavatón is ő adta át az érmeket.
A szélső mellett akár három volt Fradi-játékos: Lovrencsics Gergő, Marcel Heister, illetve Isael Barbosa is Kispestre teheti át a székhelyét. Fontos még tudni, hogy az Új Bozsik Aréna stadionavatójára július 24-én az Európa Liga-győztes Villarreal ellen kerül sor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.