A lengyelek elleni 3-3-as csütörtöki focimeccs után ezúttal egy olyan válogatott vár a magyar válogatottra, amelyről az Anglia–San Marino (5-0) vb-selejtező után azt írta a BBC: „Ez a világ legpocsékabb válogatottja.”
A 34 ezres lélekszámú, 61 négyzetkilométer területű köztársaság csapata az eddigi 176 meccse közül csupán egyet nyert meg, méghozzá 2004 tavaszán Liechtenstein ellen (1-0), az összesített gólkülönbsége pedig 24-735.
Persze azért jó lesz vigyázni velük, hiszen kerettagjai közül heten az olasz C- és D-ligában fociznak. Tökéletesen amatőr viszont Alex Gasperoni, aki egy villamossági felszerelést gyártó cégnél dolgozik, Lorenzo Lunadei autókereskedő, Matteo Vitaioli pedig grafikai tervező.
A magyar futballisták a múltban négy Eb-selejtezőt játszottak ellenük, négyet meg is nyertek, méghozzá a 2010. október 8-dikait a Népstadionban 8-0-ra. Azon az összecsapáson Szalai Ádám hármat vágott nekik, egyik labdáját 36 méterről bikázta be a San Marinó-i kapus hálójába. A magyar csapat 19 gólt lőtt, ők egyet sem.
A második fiúgyermekét, Olivért április 21-re váró középső védő, Lang Ádám megjegyezte:
Mi tagadás, egy nyolcassal most is kiegyeznék.
A mérkőzésre vasárnap 20.45 órától – TV: M4 Sport – kerül sor Serravalle városában San Marino ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.