Itt a hatodik balkézről született gyereke, aki nem kér az örökségből, de felbontatná Maradona koporsóját

Itt a hatodik balkézről született gyereke, aki nem kér az örökségből, de felbontatná Maradona koporsóját

Diego Maradona
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 04. 20:30
Bár nem tudjuk a további öt személy nevét, de máris előkerült egy hatodik lehetséges gyermek, Santiago Lara is. Az illető félig biztos abban, hogy vér szerinti édesapja a tavaly november 25-én elhunyt argentin futballista sztár,  Diego Maradona.
szs

Lara már két nappal az 1986-ban világbajnoki címet szerzett Maradona halálát követően arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy exhumálják a korábbi világhírű focista holttestét, ám erre máig nem került sor.

Nem bontják meg a sírját

A 19 éves Lara és ügyvédje, José Nunez hiába jár hivatalról hivatalra, csak nem nyitják fel Maradona sírját. Santiago Lara ugyanis az édesanyjától tudja, hogy balkézről az exklasszis az édesapja. 2006-ban tüdőrákban hunyt el a pincérnőként dolgozó Natalia Garat, aki gyakran szerelmeskedett az Isteni Diegóval.
A mamám a halála előtt három nappal több ügyvédet összegyűjtött az ágya mellett, és tudatta velük: hét évig viszonyt folytatott Maradonával, és én ebből a szerelemből származok.

Minderről már 13 éves korában értesült, méghozzá a nevelőapjától, Marcelo Larától.

– Neki már korábban elárulta szegény mama, hogy nem tőle származom.

Derék ember, felnevelte

A nevelőapa, Marcelo Lara érthetően összeomlott, bár tulajdonképpen ő is vadházasságban élt a pincérnővel.

– Aztán mi mást tehetett volna, mint napirendre tért a történések felett – folytatja Santiago Lara, aki azért harcol, hogy derüljön ki végre, valóban ő-e a kiváló sportember szerelemgyereke.

– Minden tény a kezünkben van – erősítette meg Santiago Lara által mondottakat Nunez ügyvéd –, csak éppen a DNS-vizsgálat eredményére lenne szükségünk. Nem nagyon értem, hogy miért ne lehetne a koporsóból mintát venni, elvégre azzal nem sértenénk meg a labdarúgó emlékét.

Nem a pénzért hadakozik

– Magam is nagyon tiszteltem Maradonát. Sejtem, hogy ő az igazi apám. Erre persze kellőképpen büszke vagyok még akkor is, ha további öt, hasonlóképpen szerelmi kalandból született személyről írnak az argentin pletykalapok – magyarázta Santiago.

A fiatalember azt is mondja, nem akar ő hadakozni az argentin focidrukkerek millióival, mindössze tökéletes bizonyosságot kíván nyerni arról, hogy Maradona valóban a papája.

– Eszem ágában sincs pénzt kérni abból az összegből, amit maga után hagyott, csak százszázalékos bizonyosságra számítanék.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.