Dárdai Pál: minden ellenfelet megizzasztunk

Dárdai Pál: minden ellenfelet megizzasztunk

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 07. 13:45
Bizakodva nyilatkozott a folytatásról Dárdai Pál, aki a visszatérését követő hatodik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Hertha BSC vezetőedzőjeként, miután csapata szombaton a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában 2-1-re verte a vendég Augsburgot.
MTI

"Szombaton a Dortmund, 21-én pedig a Bayer Leverkusen következik, de egyikük ellen sem feltartott kézzel megyünk ki a pályára" - fejtette ki vasárnap a magyar tréner.

Eddig is minden ellenfelet megizzasztottunk, a legjobbakat is" - utalt a Bayern München elleni 0-1-re és az RB Leipzig elleni 0-3-ra.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya közölte, két nehéz meccs vár rájuk, de azokon is szeretnének pontot szerezni.

Ami a sérülteket illeti, egyelőre nem tudni, hogy a nemrég szerződtetett, világbajnok Sami Khedira mikor áll újra a csapat rendelkezésére.

"Minden izomsérülésnél óvatosnak kell lenni, nem szabad hamis reményeket ébreszteni. Neki a vádlija fáj, Matheus Cunhának a combja, Nemanja Radonjicnak pedig a lágyéka, kedden beszélek az orvosokkal róluk" - tette hozzá a 44 éves Dárdai.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.