Százmillió forintot buktak Kiss Norbiék

Százmillió forintot buktak Kiss Norbiék

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 06. 18:15
Megfosztotta a koronavírus az újabb Eb-címétől a kamionos Kiss Norbertet. A törölt szezonnal százmillió forintos veszteség érte magyar csapatát, a Révész Truckot.
K. D.

Öt év után lehetett volna ismét Európa-bajnok a kétszeres győztes kamionos, Kiss Norbert, de a koronavírus megfosztotta az újabb címtől. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis bejelentette, a járványhelyzet miatt nem lehet folytatni a sorozatot, ezért idén győztest sem hirdetnek. A magyar pilóta tehát hiába nyert meg a hétből négy futamot az idényben, és vezette a pontversenyt, magyar csapatával, a Révész Truckkal nem ünnepelhetett.

Rendkívül csalódott vagyok

– mondta a Borsnak Norbi.

– Rengeteg munkát, időt, pénzt öltünk bele az idei szezonba. Januárban még semmink nem volt, akkor kezdett összeállni a koncepció. A legelejéről kezdtük az építkezést: szerszámokat, alkatrészeket, kamiont vettünk, mérnököket, szerelőket szerződtettünk. Ez százmillió forint körüli kiadást jelent. De a befektetett energia megtérülni látszott, hiszen nagyszerűen szerepeltem a csapattal. Megérdemeltük volna az Eb-címet.

Az FIA döntése azért is érthetetlen, mert más sorozatit, például a Forma–1-et, a WTCR-t nem szakította meg a koronavírus miatt. Előbbiben ráadásul nemcsak Európában, hanem Ázsiában is rendeznek futamokat. Egy-egy versenyhétvégén pedig nem volt ritka a több tízezer néző sem.

– Én személy szerint biztonságban éreztem magam. Betartottam minden járványügyi előírást. Valamennyi futamon arra törekedtem, hogy az élen haladva megtartsam a kellő távolságot a versenytársaktól – viccelődött a ka­mionversenyző.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.