Van ok most riadalomra, Rebrov edző ugyanis rosszulléttel küszködött, belázasodott, ezért nem tudni, vajon dirigálhat-e szerda este a 21 órakor a Puskás Arénában a Barcelona elleni BL-csoportmeccsen.
A másik főfájás okozója Blazic. Hetek óta az egyik legegyenletesebb formában futballozik a Fradi szlovén középső védője, aki néhány apróbb hibát ugyan elkövetett az örökrangadón az MTK ellen (2-0), de összességében bástyaként áll helyt. A 84. percben viszont nyitott szemmel hanyatt feküdt a füvön, és nem mozdult. Társai riadtan vették körbe, a csapatkapitány, Dibusz Dénes némi félelemmel az arcán aggodalmaskodott. Szerencsére a szlovén légiós végül a saját lábán hagyta el a pályát, de egyelőre nem tudni, mi a gond vele.
A helyére az a bosnyák Adnan Kovacevic érkezett, aki az elmúlt időszakban maga sem volt egészséges. Így aztán Rebrov feltehetően azon töri a fejét, hogy kit szerepeltessen a katalánok ellen, akik az Osasunát simán, 4-0-ra legyőzve melegítettek a budapesti, szerdai BL-csoportmérkőzésre.
Persze az ukrán tréner előveheti a talonból a grúz Lasha Dvalit, és az MTK ellen tanári módon muzsikáló centerhalffal, a ghánai Abraham Frimponggal párban próbálja visszaverni Lionel Messiék sorozatos rohamait.
Bárkire is esik Rebrov választása, a négy említett Fradi-védő közül egyiknek sem lesz könnyű dolga.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.