Gulliték elkérték a magyarok mezeit

Gulliték elkérték a magyarok mezeit

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 22. 18:30
Sz. S.

Ötvennyolc éve Andrusch József egy utcai focimeccsen hárított egy olyan lövést, ami védhetetlennek tűnt. Ekkor dőlt el, hogy kapus lesz.

Az nem is játszott közre a döntésében, hogy az édesapja NB II-es kapuvédő volt?

De, az is – mondta a 64 éves diósgyőri kapusedző. – Viszont a döntő momentum az volt, amikor lehettem vagy hatéves, és az utcán egy 12 éves forma srác bombáját sikerült kivédenem. Igaz, majdnem bevitt a hálóba, de hárítottam.

Kinek köszönheti a legtöbbet a pályafutása alakulásában?

A formajavulásomért Bene Ferencnek lehettem hálás. Az újpesti olimpiai bajnok edzés végén mindig kapura lövöldözött nekem, így része volt abban, hogy később élvonalbeli játékos lettem a Bp. Honvédban és a Vasasban.

Elárulja, ki nevezte el önt Csufinak?

Esterházy Marci. Egyszer azt mutattam az öltözőben, hogy a teve az alsó ajkát miként húzza a felsőre, Marci pedig felkiáltott: „Hú, be ronda!”, és azonnal rám ragasztotta a Csufit.

Pályafutása csúcséve 1984 volt, amikor három vb-selejtezőn is önnek köszönhettük, hogy végül kijutottunk az 1986-os mexikói világbajnokságra.

Ez azért túlzás, elvégre a siker csapatérdem volt. Emlékszem, szeptemberben az osztrákok ellen idehaza 0-1-re álltunk, amikor a szünetben dr. Mezey György kapitány kifakadt, mert nem értette a félelmünk okát, majd utasított bennünket, toljuk feljebb 15 méterrel a védekezést. Megtettük, és nyertünk 3-1-re.

Szenzációnak számított, amikor Rotterdamban 2-1-re verték a Frank Rijkaarddal, Ruud Gullittal, Marco van Bastennel büszkélkedő Hollandiát úgy, hogy Varga Józsi kihagyott egy 11-est is. Hogyan ünnepeltek?

A meccs végén a három holland klasszis kopogott az öltözőajtónkon, és esdekeltek a mezcseréért. Egyébként nekem különösen jól sikerült az ünneplés, mert öltönyben hajítottak be a szállónk medencéjébe, mivel azt ígértem, ha ikszelünk, ruhástul megfürdök.

Csak ötször volt válogatott, de a Ciprussal szembeni idegenbeli vb-selejtezőn is parádézott.

Álmomban se jöjjön vissza az a 90 perc! Sáros, göröngyös talaj, ráadásul a rossz világítás miatt alig láttam valamit.

Bármekkora hős volt, az 1986-os vb-n mégsem védett. Miért?

Mert 1985 végén, edzésen az egyik bokám valamennyi szalagja elszakadt. Örültem, hogy egyáltalán kivittek Mexikóba.

Cserekapusként hogy látta: miért kaptunk ki 6-0-ra a Szovjetuniótól az első csoportmeccsen?

A vb előtt kinevezett Valerij Lobanovszkij szovjet kapitány rájött, mi a középpályánkon vagyunk veszélyesek, ezért azt a pályaszakaszt átíveltette a játékosaival, az elöl hagyott Belanov pedig kibabrált a lassú védőinkkel. A Mezey-féle játékszisztéma forradalmi volt, de nem 2000 méterrel a tengerszint felett, déli 12 órakor, 40 fokos kánikulában.

Idehaza ön az UEFA-rendszerű edzőképzés vezetője. Kit tart a világ legjobbjának?

A német Marc-André ter Stegen kapust, mert mindig bemutat 3-4 bravúrt, amelyek hiányában az FC Barcelona nem nyerne.

Mi az, amire leginkább büszke?

Annak ellenére, hogy egyik diósgyőri női kapustanítványomat, Schildkraut Fruzsinát a válogatott környékére sem hívták, az NB I-es játékosok őt választották  az idény legjobbjának. Na és az is varázslatos, hogy a Jenei Imre vezette, 1986-ban BEK-et nyert Steaua Bukarest ellen idehaza 1-1-et értünk el a Honvéddal – akkor ment a legjobban a védés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.