Igor Nicsenko, a Győrben edzősködő egykori ász felvidít bennünket a véleményével. Úgy véli, a hat közül ez az a csoporttalálkozó, amelyik megnyerhető.
– Az első erőpróba, a Barcelona elleni, idegenbeli 1-5 emlékét biztosan feledte már valamennyi zöld-fehér játékos – mondta lapunknak Igor Nicsenko.
– Szerintem a Dinamo sem sokáig szomorkodott a Juventus elleni otthoni (0-2) veresége okán. Nekem feltűnt, hogy az olaszok edzője, Andrea Pirlo egyelőre csak találgatja, hogy négyféle taktikai elképzelése közül melyiket vesse be. Ebből adódott egy-két Dinamo-helyzet.
A kijeviek a három pontért jönnek Budapestre. A hat nyelven beszélő román mesterük, Mircea Lucescu előtt nyitott könyv a Ferencváros játéka.
– Két 22 éves Dinamo-játékosra kell figyelni – tanácsolta Nicsenko. – Az Izraelben született Viktor Cigankov a középpálya ura. Ha kell, a jobb és bal szélen egyaránt egyéni betörésre vállalkozik. Vigyázni kell rá, elég pontosan tüzel. Nem csoda, hogy a Manchester United és Valencia már kereste. Másik középpályásuk, Mikola Saparenko is pengés játékos.
Nicsenko abban bízik, hogy a korábban a Dinamót is dirigáló, ma már Fradi-edző Szerhij Rebrov az ukránokat kiválóan ismeri.
– Rebrov egykori kijevi mágiájának az volt a titka, hogy rendet tartott az öltözőben. Mivel mindkét tréner a védekezés nagymestere is, ezért kevés ziccert hoz a találkozó. Ezekből a Fradi fog legalább egyet értékesíteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.