Hiába verte vissza csapattársa támadásait agresszív vezetéssel az első kanyarokban az élről induló Valtteri Bottas, ez a futam nem róla, hanem Lewis Hamiltonról szólt. A futam elején megjött az eső is, amitől persze kezdődtek a bonyodalmak. Az élen haladó finn a célegyenes végén elfékezte magát, így a hatszoros világbajnok csapattársa könnyedén megelőzte. A hiba annyira elkoptatta a gumikat, hogy Bottasnak be is kellett mennie a bokszba kereket cserélni. Kisvártatva azonban végleg elszáll a trónkövetelő mercis: elment az erő a motorjából, ezért kénytelen volt feladni a versenyt.
Hamilton nyugodtan kocsikázhatott az élen, mert a mögötte haladó Max Verstappen nem jelentett rá veszélyt. A brit körről-körre közelebb került ahhoz, hogy beállítsa a legendás Michael Schumacher 91-es futamgyőzelmi csúcsát. Habár Lando Norris füstölő autója miatt a leintés előtt nem sokkal bejött a biztonsági autó, Hamilton az újraindításnál is résen volt, így megőrizte az első helyét. Mögötte Vertappen és a Renault versenyzője, Daniel Ricciardo haladt át a célvonalon. Az ausztrál a 2018-as monacói győzelme után állhatott fel ismét a dobogóra. A harmadik helye azt is jelenti, hogy csapatfőnöke, Cyril Abiteboul tetoválótű alá fekszik. A vezető megígérte, ha a pilóta idén pezsgőzik a pódiumon, akkor varrat magára egy motívumot.
Eifel Nagydíj, Végeredmény
1. Hamilton (Mercedes) 1:35:49.641
2. Verstappen (Red Bull) + 4.47
3. Ricciardo (Renault) + 14.613
Vb-pontverseny állás
Pilóták
1. Hamilton 230 pont
2. Bottas 161
3. Verstappen 147
Konstruktőrök
1. Mercedes 391
2. Red Bull 211
3. Racing Point 120
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.