Raikkönen örül, hogy végre több ideje van a gyerekeire

Raikkönen örül, hogy végre több ideje van a gyerekeire

karantén
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 21. 21:45
A Forma–1-es idény a hírek szerint legkorábban július elején, Ausztriában rajtolhat el, ám a pilóták mégsem unatkoznak. Igaz, mindannyian másként értelmezik a hasznos időtöltés fogalmát.
csb

Carlos Sainz Jr., a McLaren versenyzője például úgy döntött, ha már a négy fal közé szorult, tanulással üti el az időt.

– Azt találtam ki, hogy online mérnöki kurzusra iratkozom be a mérnökömhöz, Tom Stallardhoz – mondta Sainz az EssentiallySportsnak.

– Szeretnék ugyanis többet tudni a Forma–1-es autó működéséről. Hasznos lehet a jövőben, ha technikailag jobban értem a versenygépet.

Ám nem elégszik meg ennyivel, édesapjától, a ralivilágbajnok idősebb Carlos Sainztól pedig közgazdasági ismereteket akar tanulni, mert a tőzsdézés is érdekli.

Míg Sainz az elméjét pallérozza, addig George Russell, a Williams pilótája inkább a fizikumára fordítja a figyelmét, és ennek érdekében házi konditermet barkácsol magának.

A Ferrari első számú autóversenyzőjévé előlépő Charles Leclerc lassan teljesen elmerül a virtuális világban, sorra nyeri ugyanis a szimulátorfutamokat. Az ausztrál és a kínai pályán tartott nagydíjakat egyaránt behúzta, és már alig várja az újabb kihívást.

A világbajnok Kimi Raikkönent viszont teljesen hidegen hagyja ez a fajta versenyzés, ehelyett, ha már nyakába szakadt ez a kényszerszabadság, minél több időt tölt a családjával.

– Sokat vagyunk a gyerekekkel a szabadban, és a ház körüli munkákat is élvezzük – árulta el az Alfa Romeo pilótája a Corriere dello Sportnak. – Nagyon gyorsan telnek a napok így együtt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.