Élete legjobb időszakát éli bevallása szerint a világ- és Európa-bajnok kajakos, Dudás Miklós.
– Jól megy az edzés, végre a diéta is, és talán, ami a legfontosabb, a magánéletem szintén rendben van. Megszületett a kislányom, Nara, és a költözésen is túl vagyunk – mesélte a Borsnak a 28 éves Dudás, aki Pestszentlőrincen építkezett párjával, Ivettel.
– Azt mondják, megkomolyodtam.
Ez olyan szempontból igaz, hogy sok dolgon mentem keresztül, amikből tanultam – mondta a 2016-ban doppingvétség miatt eltiltott, majd később bolti lopásba keveredett sportoló.
Hozzátette, már egy-egy edzőtáborozás után sem azon jár az esze, mekkorát fog bulizni, mint korábban, hanem hogy hazaérjen a családjához.
– Viszont ha bolondozásról van szó, ugyanolyan vagyok, mint régen – nyugtatta meg rajongóit a fiatal apuka, aki ahová csak tudja, viszi magával a lányát – Legutóbb már a vízre is jött velem, mentünk egy kört a Kis-Dunán. Nagyon élvezte. Nara egyébként jó kislány, nyolc hónapig hangja sem volt, de amikor elkezdett nőni a foga, akkor éjszakázni kellett vele. Most is a párommal alszik, én pedig külön.
Dudáséknál már az esküvő is tervben van, de ezt most a koronavírus átírta. Ahogy az olimpiai terveit is, bár mint mondta, a halasztásból még jól is kijöhet.
– Ha kijutok, folytatom a kajakozást, ha viszont nem, akkor vége a pályafutásomnak – jelentette ki Miklós, aki edzőként maradna szeretett sportágában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.