Még szerdán döntött arról az MLSZ, hogy az Újpest stadionjának felújított gyepe alkalmatlan élvonalbeli és Magyar Kupa-meccsek megrendezésére. Habár a szövetség január 30-án, az Újpest–Mol Fehérvár bajnoki előtt még nem talált kivetnivalót, a meccs után külső szakértő bevonásával már arra a következtetésre jutott, a vakondtanyára emlékeztető pálya sérülésveszélyes, amíg nem hozzák rendbe, a Szusza Ferenc Stadionban nem lesz futball. Kiderült, habár a talaj szabad szemmel jónak tűnt, a kivitelező cég a gyepesítést lezáró utolsó műveletet, a műszálak kötözését nem végezte el.
Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Megyeri úton biztosan nem lehet megrendezni holnap este az Újpest–FTC derbit, a lila-fehér klub vezetői heves intézkedésbe kezdtek, hogy valamelyik rendelkezésre álló fővárosi vagy akár vidéki stadionba átvigyék a találkozót. Létesítmény még lett is volna, csakhogy az illetékes rendőrkapitányságoktól elutasító válasz érkezett. A hatóságok a sporttörvényben előírt nyolcnapos határidőre hivatkozva nem vállalták a biztosítást. Az ilyen nagy tömegrendezvények esetén ugyanis az új helyszínt a meccs előtt minimum nyolc nappal korábban be kell jelenteni.
Mivel erre az Újpestnek értelemszerűen nem volt lehetősége, a Fradival egyetértésben kérvényezte az MLSZ-nél a derbi elhalasztását, amihez az illetékesek végül hozzá is járultak. A Nemzeti Sport információja szerint a gyep megfelelő állapotba hozásához szükséges munkálatokkal március végére készülhetnek el.
– Mi nem a felelősöket, a megoldást keressük – magyarázta a talaj miatt kialakult káosszal kapcsolatban Galambos Alexandra, az Újpest FC kommunikációs vezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.