Már Aján Tamás vejére is sortűz zúdul

Már Aján Tamás vejére is sortűz zúdul

súlyemelés
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 24. 08:15
Egyre kellemetlenebb helyzetben van Aján Tamás, akit 90 napra felfüggesztettek a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki tisztéből.
(s)

Egészpályás letámadást indított az IWF elnöksége – az ARD német közszolgálati tv tényfeltáró filmjében megfogalmazott vádak kapcsán – Aján ellen. A magyar sportvezetőt egy 13 órás dohai válságülés után három hónapra felfüggesztették, és helyette ideiglenesen az amerikai Ursula Papandrea elnököl majd.

Emlékeztető gyanánt a súlyosabb vádak:

- az ARD szerint a vezetés tudtával doppingolt több emelő, a pozitív eredményeket „elsikálták”

- az IWF két titkos svájci bankszámlát vezetett, az 5,5 millió dollár (1,6 milliárd Ft) felett   csakis Aján rendelkezik

- a sportágat Aján tudtával korrupció lengi körül Az amerikai szövetség elvárja, a 2016-os riói olimpián levett valamennyi (!) doppingmintát adják át a nemrég létrehozott független ellenőrző labornak (International Testing Agency), amely vizsgálja meg a 2008-as és 2012-es ötkarikás játékok mintáinak dokumentumait is. És támadja Ajánt Makszim Agapitov is, aki 2016 óta az orosz szövetség elnöke. Kivan, mert a 2016-os olimpiáról letiltották honfitársait, és az idei tokiói eseményre is csak két versenyzőjük utazhat.

Agapitov felvetései, követelései:

- Miért dolgozik Aján veje, Ádámfi Attila az IWF általános igazgatójaként?

- Vallja be az IWF, milyen összegek felett rendelkezik kizárólag Aján?

- Az IWF miért hunyt szemet azon súly­emelők vétke felett, akik hollétükről nem adtak jelentést a doppingellenőröknek?

- Dokumentálja Aján, hogy az IWF Végrehajtó Bizottsága hányszor és mikor tárgyalta a sportág doppingvétségeit!

- Aján az IWF-vezetés szabálytalanságait a most létrehozott tényfeltáró testület munkájában ne vehessen részt.

- Mivel magyarázható, hogy a 2008-as és 2012-es olimpián miként kerülhette el 50 emelő a kötelezô doppingellenőrzést?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.