Sport

Böde a felhajtást élvezte, a meccset nem

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2020.01.27.

Böde Dániel először lépett pályára a Groupama Arénában paksiként. Habár a ferencvárosi közönség éltette őt, a meccsben nem sok öröme volt, sima vereséget szenvedtek.

Talán a tragikusan fiatalon elhunyt Zsiborás Gábort köszöntötte egykoron a Fradi B közép olyan szeretettel, mint a Paks színeiben az Üllői útra visszatérő Böde Dánielt. Nem véletlenül, hiszen csupa szív, megalkuvást nem ismerő játékával nagy-nagy kedvenc volt az Üllői úton. Amikor a Groupama Aréna műsorközlője sorolta az összeállításokat, a vendégcsapat csatárának említésekor tapsvihar tört ki. Böde a bemelegítés előtt egykori ferencvárosi csapattársaival, sőt még Szerhij Rebrovval is váltott néhány szót, holott azért is távozott, mert a fővárosiak ukrán edzője egyre ke­vesebbszer számított rá a kezdőben.

Kedvese, az FTC válogatott kézilabdakapusa, Bíró Blanka azonban nem tudott a helyszínen szurkolni neki, mert éppen sikeres BL-meccset vívott Érden.

A bajnoki találkozóban aztán már nem volt sok öröme Bödének, hiszen a Paks a Fradi kapujáig is alig jutott el, miközben már a harmadik percben kapott egy gólt, és végül beszedett egy sima négyest. A meccs vé­gén a hazai ultrák saját csapatuk mellett Bödét ünnepelték, s a sok nagy csatát megélt csatár szép gesztussal reagált: le­vette paksi mezét és kidobta a Fradi-tábornak. 

A lefújás után azonban kritikusan beszélt saját csapata teljesítményéről.

– Csak azzal leptük meg a Ferencvárost, hogy a vörös szőnyeget nem terítettük le – pa­naszkodott az M4 Sportnak Böde. – Nem az a baj, hogy kikapsz, hanem ahogy kikapsz. Vereség és vereség között is
óriási különbség van. Nem sikerült stresszmentesen ez a meccs, a vérnyomásom már a harmadik percben az egekben volt. A pe­lenkát felvette a csapat, aztán elfelejtettük a meccs előtt levenni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek