Egy afrikai ország, Nigéria ellen kezdi meg szombaton szereplését a brazíliai tornán az U17-es magyar fociválogatott, 1985 óta a legfiatalabb nemzeti csapatunk, amely világbajnokságon képviseli hazánkat. Érdekesség, hogy a dél-afrikai édesanyától született csatár, a belga Genknél pallérozódó Németh András családja éppen a fekete kontinensről szurkol majd a magyaroknak.
– A világbajnokság ideje alatt Dél-Afrikában lesznek a szüleim, ott egy órával kevesebb az időeltolódás, mint Magyarországon, de ottani idő szerint is későn lesznek a meccsek, ettől függetlenül szurkolnak majd nekem – fogalmazott a Borsnak a 17 éves csatár, aki mint mondta, rengeteg erőt merít családja támogatásából.
– A tengerentúlon korábban még soha nem jártam, Dél-Afrika volt eddig a legmesszebb, ahová utaztam, de az is „csak” tizenöt óra repülés a brazíliai harminchoz képest. Ritkán járok Afrikában, Magyarországra gyakrabban utazunk, mert a nagyszüleim ott élnek – mesélte a családjával már négy éve Belgiumban élő Németh. A kettős állampolgárságú focista utánpótlásszinten a magyarokat választotta, de ettôl felnőttként még lehetne dél-afrikai válogatott.
– Én magyarnak érzem magam, csak a magyar nemzeti csapat létezik számomra felnőttként is. A belga állampolgárság szóba sem jöhet, dél-afrikai válogatott pedig nem szeretnék lenni – jelentette ki a magyarul, angolul és hollandul is kiválóan beszélő András, aki édesanyja révén a dél-afrikai nyelvet is jól érti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.