Borzalmas hónapokat hagyott maga mögött Sallai, aki tavaly ősszel előbb fejsérülés, majd a combjában kialakult ödéma miatt nem tudott pályára lépni. Úgy volt, hogy hetek alatt rendbe jön, de ágyékproblémái lettek, amellyel kapcsolatban a Freiburg vezetőedzője, Christian Streich azt mondta, szerinte játékosa rövid időn belül túl sokat játszott a válogatottban.
– Hogyan lenne lehetséges az, hogy miattunk sérült meg, amikor csak négy meccset játszott a válogatottban? Amikor elhagyta a pályát Észtország ellen, csupán fáradt volt. Nem voltak izomproblémái. Szóval nem nálunk, hanem a Freiburgnál történt vele valami – reagált akkor a csakfoci.hu-nak Marco Rossi szövetségi kapitány.
Sallait azzal biztatták, műtét nélkül is rendbe jön, februárban újra edzésbe állt, de fájdalmai csak nem múltak. Addig járta az orvosokat, mígnem kiderült: a hasfala minden problémája gócpontja, így aztán kés alá feküdt. Habár klubjában már májusban pályára lépett, Rossi még Wales és Azerbajdzsán ellen nem számolt vele. Most viszont a csütörtöki Montenegró elleni felkészülési meccsen és a jövő hét hétfői, szlovákokkal szembeni Eb-selejtezőn újra számít Sallaira, akit a korábbi vita ellenére klubja szívesen elengedett a válogatotthoz.
– Természetesen valamilyen szinten féltenek Freiburgban, de megbeszéltem velük, ahogy minden focista, én is szeretnék játszani a válogatottban. Ezt megértették, így elengedtek a nemzeti csapathoz. Lelkileg és fizikálisan is nehéz időszakon vagyok túl, de ismét százszázalékosnak érzem magam, és örülök, hogy Rossi mester újra számít rám, remélem, lehetőséget kapok tőle – mondta a 22 éves szélső, aki sérülése előtt tavaly Rossi mind a négy meccsén kezdő volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.